Még ma is találkozunk olyan kijelentésekkel, megjegyzésekkel, hogy a villanyautók halálos veszedelmet jelentenek az egész világ számámra, mert elfüstöl, kigyullad, sőt, mindezeket követően még fel is robban(!) az akkumulátor!!4!!! És jujj és jajj, mind meghalunk…
Csak a napokban jutott el hozzám a hír, de a baleset még Március végén történt. Ez már a sokadik olyan incidens, amelyben egy Cybertruck-ot ért brutális baleset, bár most a CT ártatlan volt, még csak sofőr sem ült benne.
Egy Mercedes G-osztályú SUV-t (magyarul: terepjáró, dzsipp) vezető sofőr az egyik Frisco-i (Texas állam) bevásárlóközpont parkolójában közlekedett, amikor rosszul lett és ennek következtében elvesztette az irányítást a járműve felett és a sajátján kívül még másik
hét autót tört össze, köztük félbe szakított egy szabályosan leparkolt Cybertruck-ot is!

A Mercedes sofőrjét kórházba szállították, állapotáról nincsenek információk, de annyi tudható, hogy Ő volt az egyetlen személy, aki a balesetben megsérült és orvosi kezelésre szorult. A G-Merci sebességéről nincsenek információk, így nem tudni, hogy mennyivel is ment, amikor összeütközött a Cybertruck-kal. Szerencsére, a balesetben érintett többi autó egyikében sem ült senki sem, valamint gyalogosok sem tartózkodtak ebben az időben az autók között.
A balesettel kapcsolatban fontos kiemelnem, hogy:
a Cybertruck akkupakkja nem kezdett el füstölni, nem gyulladt ki és még csak nem is robbant fel!!
Sőt, még a töréstesztek alkalmával sem történt sem tűz eset, sem robbanás!
Felborul, oszlophoz csapják, összetörik és még csak füstölögni sem kezd az akkupakk… Természetesen nem kizárható, hogy egy nagy sebesség mellett történt ütközés alkalmával tűz keletkezik egy elektromos autóban, de ehhez nem kell, hogy az első és a hátsó tengely közé szerelt akkumulátor pakk megsérüljön! Hajtáslánctól függetlenül rengeteg egyéb műszaki dolog található meg egy modern autóban, amely erőteljes fizikai behatás esetén rövidzárlatot előidézve, vagy magas fokú hőterhelést kapva tüzet okozhat…
Egy durva balesetben következtében, vagy akár csak autópálya tempót követően tűz keletkezhet egy belső égésű motoros autóban is:
Néha annyi is elég egy járműtűzhöz, hogy a belső égésű motoros autót a száraz fűre parkolják le, ahol az átforrósodott motorblokk és kipufogórendszer könnyedén lágra lobbanthatja a talajnövényzetet. De egy elektromos autóval ilyen nem történhetne meg, mert nincs benne egy hűtés nélkül marad, üzemi hőmérsékletű belső égésű motor és a hozzá tartozó átforrósodott kipufogórendszer.
“A rendszer a motor részterhelésű üzemállapotaiban 95 – 110 °C-os, teljes terheléskor 85 – 95 °C-os motorhűtővíz hőmérsékletet ad, ezzel részterheléskor kisebb szénmonoxid és szénhidrogén kibocsátást, illetve kisebb fogyasztást.”
– írja az Autotechnika.hu az egyik cikkében.
A Totalcar-ról az Olajdoki az egyik olvasónak címzett, 2020 Októberben írt válaszát idézném még:
Az olajteknőben ahol alapvetően a motorolaj elhelyezkedik üzem közben nagyjából 80-140 °C között lehet az olaj hőmérséklete. Ez folyamatosan változik is. A főtengely csapágyban 100-170 °C közötti olajhőmérséklet mérhető. A hajtókar csapágyban ennél is magasabb , kb.: 115-180 °C adódik. A dugattyú csapszegen tovább emelkedik a hőmérséklet. Itt már 140-220 °C-ot is eléri a motorolajunk hőmérséklete. Ennél is magasabb és tulajdonképpen a legmagasabb hőmérséklet a hengerfal, dugattyúgyűrűk, dugattyú műszaki rendszerben van. Itt 180-300 °C közötti hőmérsékletről beszélünk.
Alábbiakban egy 2017-es riport az Egyesült Államokból, amely már az általunk is megtárgyalt és valószínűleg az Olvasók által is jól ismert öngyulladó, benzin motoros BMW-kről szól, amelyek egyes esetekben nem csak önmagukat, hanem a tulajdonos otthonát is lángokba borították!
Robbanások tehát itt sem voltak – nem szól róluk egyetlen jelentés sem -, csak tűzesetek történtek! És ahogyan az a riportban is elhangzik, a fenti videó nyitóképén látható fehér 3-as BMW eloltása egyáltalán nem volt könnyű feladat a tűzoltók számára! Pedig ismétlem, az ott egy akkor maximum 9 éves Bangle 3-as, azaz egy E90-es Bömös az áldozat, amelyekbe soros 4, vagy 6 hengeres benzines motorokat szereltek – a dízelmotoros változatok nem voltak népszerűek már akkor sem, valamint hibrid változat még csak nem létezett belőle.
Akkor mi is a teendő? Ha voltunk olyan szerencsétlenek, hogy BMW-t vettünk, akkor ne parkoljunk vele se a garázsba, se a ház mellé? Bele merjünk ülni egyáltalán? Magyarországon nem egy BMW gyulladt ki menet közben… Vagy jobb biztosra menni és ne vegyünk német autót?
Az öngyulladó BMW-k miatt most ki lehet jelenti, hogy mindenki halálos veszélyben él, akinek olyan autója van, amibe a töltőállomáson benzint kell tankolni?
És valóban. Nincsenek kivételek! A dízel, vagy (Kanadában jellemzően) propángázzal működő, belső égésű motoros iskolabuszok is hajlamosak a véletlenszerű öngyulladásra, ahogyan erről egy 2024 augusztusi tudósítás is beszámol:
A Colorado-i Aurora városában közlekedő iskolabuszon 14 gyermek utazott, amikor az iskolabusz motortere füstölni, majd lángolni kezdett! Az esti híradóban összesen 30 másodpercet, azaz csak fél percet szántak erre az elképzelhetetlenül durva, irgalmatlanul brutális, 14 gyermek életét veszélyeztető katasztrófára!! A videó eddig 3.081 megtekintést ért el és csak 13, azaz tizenhárom kommentet írtak a felhasználók.
Aurora Colorado állam fővárosának, Denver-nek keleti oldalán fekszik. A városok összeérnek, a fővárost és az agglomerációt “Denver metropolitan area”-nek, vagy “Greater Denver Area”-nak nevezik. A rendelkezésre álló adatok alapján:
“The Greater Denver area, specifically the Denver-Aurora-Centennial Metropolitan Statistical Area (MSA), had an estimated population of 3,052,498 in 2024.”
Azaz a közelben és a környéken lakó több, mint 3 millió emberből alig voltak kíváncsiak a YouTube-os megosztásra… De ha elektromos iskolabusz lett volna az, amelyik kigyullad, akkor százezres megtekintésnél járna a videó, több száz kommenttel a híradó-részlet alatt!
Maradjunk ugyanennél a csatornánál, a FOX31-nél és nézzük meg a YT csatornájuk egyéb tartalmait. Az alábbi riportjuk 2023 Áprilisában készült és 13.300 feletti megtekintésnél jár a YouTube-on, 82 kommenttel. Pedig ez csak egy JEEP Wrangler 4xe plug-in hibrid(!) volt – még csak nem is egy TESLA! Ebbe a modellbe a Stellantis csoport 17.4 kWh akkupakkja került beszerelésre, amely a hátsó ülés alatt található – lásd az alábbi ábrát.

A tudósításban számtalanszor hallható, hogy
az autó felrobbant(!)
majd 1:48-nál már a trélerre rakva látható a JEEP Wrangler 4xe… és hát … izé … nem úgy néz ki, mint ami felrobbant!!
Kérlek benneteket, hogy figyelmesen nézzétek meg a videót:
- Hogyan néz ki a garázs, ileltve annak a padlója?
- Mennyire sérült az autó beltere? Egyértelműen felismerhető, hogy a kiégett autó melyik részét látod?
- Hogyan néz ki az autó karosszériája, látszanak rajta heves tűz, vagy robbanás nyomai?
Az valószínű, hogy tűz keletkezett, az is valószínű, hogy valami eldurranhatott a garázsban (hmmm, egy benzinkanna? Kemping gázpalack?)… de hogy nem az autó akkupakkja volt, az innen nézve egészen biztosnak látszik!
Az egy másik, 2024. Január 10-i tudosításban arról szerezhetünk információt, hogy egy családiház garázsában egy Jaguar I-Pace gyújtotta fel önmagát és a garázs egy kisebb részét is. Ez a videó 9.600 megtekintés felett jár, a kommentek száma meghaladja a 70-t. Azt is megtudhatjuk, hogy az I-Pace visszahívás alatt áll a tűzveszély miatt… De hogy a tulajdonos teljesítette-e visszahívást és elvitte-e a márkakereskedésbe a Jaguar-t, azt sajnos nem tudtuk meg. Pedig fontos lett volna.
Természetesen a tűzoltó bácsi – számomra teljesen érthetelen okból – itt is félre beszél és kelti az amúgy teljesen felesleges pánikot! Teljesen fogalmatlan sajnos és nem csak a villanyautókkal kapcsolatban, hanem a tűzoltással kapcsolatban is: nincs szükség több millió liternyi vízre – és ez látható is a riportban is -, mert ők sem vízzel, hanem egy vastag, a villanyautók oltására használt takaróval szüntették meg az autó akkupakkjának füstölését… majd nem sokkal később trélerre rakták és el is szállították!
FIGYELEM!
A villanyautó itt sem robbant fel!!
Ahogyan arról már a 18. EMOB epizódban is beszéltünk, többféle víztakarékos és hatékony villanyautó-tűzoltási megoldás létezik – és már nem csak Európában! Lásd: New revolutionary method tested extinguishes lithium-Ion EV fires in ten minutes with minimal water use – és ez egy 2023-as cikk, ebből idéznék 2 bekezdést:
“A Svéd Polgári Vészhelyzeti Ügynökség (Swedish Civil Contingencies Agency – MSB) által elvégzett teszt és az arról közzétett jelentés szerint egy vágókészülékkel nagyon rövid idő alatt, minimális vízfelhasználással és az újragyulladás kockázata nélkül biztonságosan el lehet oltani az akkumulátortüzet.
A teljes körű tűzteszt során az oltási erőfeszítés teljes időtartama, a járműtűzre először alkalmazott víztől a lítium-ion akkumulátor semlegessé válásáig, mindössze tíz perc volt a teljes járműtűz eloltásához. Csak az akkumulátor eloltásához szükséges teljes idő 4 perc volt. A lítium-ion akkumulátor eloltásához szükséges vízfogyasztást mindössze 240 liternek / 63 gallonnak számították.”
Íme egy érdekesség, amelyet megosztok veletek, mert szerintem senki sem gondolt bele ilyen mélységekig:
a tesztek elvégzéséhez a tűzoltók gyújtották fel a hibrid Toyota Prius-t ... és persze, sem a Prius, sem az akkupakk
NEM ROBBANT FEL!!!
Egészen döbbenetes, nem?!
Ha nekem nem hisztek, kattintsatok a linkre, részletes leírást és jó pár fotót találhattok a tesztelésekről. Nem volt big-bada-bumm, nem volt voltak életveszélyben a tűzoltók, jól olvashatóan mindvégig kontroll alatt tudták tartani az eseményeket.
Ha én meg tudom találni ezt a cikket, akkor a hivatásos tűzoltók hogyan nem értesültek még róla??? Nem, nem kell megválaszolni a kérdést…
Az a tavaly májusi híradó-részletet, amely arról tudósít, hogy Denver az elsők között van megújuló energiát használó amerikai városok között viszont csak 74 megtekintést ért el és még egyetlen egy, azaz 0 (nulla!) komment érkezett a riport alá. Nincs miért csámcsogni, nincs mit gyűlölni, nem lehet utálkozni, ezért nem is foglalkozik a videó tartalmával senki sem.
Ne felejtsük el, hogy az Egyesült Államokabn készített statisztikák alapján:
“a belső égésű motorokkal szerelt autók sokkal gyúlékonyabbak! (..) Ha ezekhez az autókhoz a hibrideket is hozzáadjuk – mivel ezekbe is kell üzemanyagot tankolni a működéshez -, akkor több, mint 215.000 tüzesetről beszélünk, szemben az teljesen elektromos járművek 52 darab tűzesetével.
A Nemzeti Tűzvédelmi Egyesület (NFPA, Egyesült Államok) legutóbbi jelentése szerint az USA-ban 2020-ban bekövetkezett 1,4 millió tűzeset 15%-át a járműtüzek okozták, és ezek a tüzek a halálesetek 18%-ához és a személyi sérülések 11%-ához járultak hozzá. (..) ezek az akkumulátoros autók az Egyesült Államok összes tűzesetének a kb. 0,02%-ért felelősek. 2 század százalék. Statisztikai hibahatár.”
– Lázadó