Leleplező Tények A Vízautóról – 568. Rész!

Nem maradtál le a másik 567 részről, a nagy számmal csak arra akartam célozni, hogy már megint írnom kell valamiről, ami valójában szót sem érdemel. Évente – legalább – egyszer előkerül a vízautó, mert egyesek egyszerűen csak nem értenek hozzá, mások pedig megbuktak fizikából és kémiából is.

Most éppen azért kell beszélnünk a vízautóról, mert kaptunk egy olvasói levelet egy korábbi cikkünkel kapcsolatban. Szerettünk volna párbeszédet kezdeményezni a T. Olvasóval, de a kérdéseinkre nem érkezett válasz és végezetül csak egy durva beszólást kaptunk.

A nagy büdös helyzet az, hogy nem kell velünk egyetérteni. De hogyan lehet büszkének lenni arra, ha valaki hagyja magát becsapni egy vén szélhámos által?

Nézzünk körül a világban és tegyünk helyre egy-két dolgot.

A csalók – szélhámosok, szemfényvesztők, futóbolondok, stb. – mindig egy nagyon gyorsan elhihető, könnyen befogadható, nagyon egyszerűen felépített történettel állnak elő. A csalók nem bonyolítják mondanivalójukat, különösebben nem bocsátkoznak részletekbe, nem mutatnak be komplex fizikai, kémiai képleket, folyamatokat. Így lehet az üzenetüket nagyon gyorsan nagyon sok emberhez eljuttatni, így lehet a legtöbb hiszékeny embert a legrövidebb idő alatt elérni.

A csalók nagyon ritkán ismertetnek technikai leírást, vagy részletesebb műszaki terveket a “találmányról”, vagy magáról a termékről. Van, hogy még egy működő prototípust sem mutatnak be, csak semmit mondó rajzokat, fotókat tesznek elérhetővé, amelyek alapján nem igazán lehet eldönteni, hogy egyáltalán az Ő “találmányukat” látjuk-e, vagy egy más által létrehozott eszköz/termék fotóját, esetleg egy, a mesterséges intelligencia által generált digitális képet (egy soha sem létezett termékről)?

Az is előfordulhat, hogy a termék ugyan bemutatásra megmutatásra kerül, kézzel foghatóvá válik – de azt nem lehet bekapcsolni. Vagy valami olcsó kifogással élve a “feltaláló” sajnálkozását fejezi ki, amiért a “fantasztikus” találmánya (gép, termék, eszköz, akármi) “most éppen nem működik”, vagy bizonyos funkció nem, vagy nem úgy működnek, nem azt az eredményt hozzák, amit Ők korábban elmeséltek.

Szinte valamennyi esetben az áldozat érzelmeire akarnak hatni: manipulálni akarnak, megtéveszteni a célközönséget, a hamis információk által akarják vezérelni a hallgatóságuk gondolatvilágát. Nem a tényszerű adatokkal és számokkal, a szavuk igazolásával akarnak meggyőzni bennünket, hanem emócionálisan akarnak hatni ránk.

Azaz: sok beszédnek kevés az alja, vagyis nagy dumás “előadók” lyukat beszélnek a hasadba, a szemedbe hazudnak, megtévesztenek és különböző információ morzsákat egy nagy adag hazugsággal meghintve megetetik veled mindazt, amit a szemed láttára, a füled hallatára főztek meg.

Attól, hogy sokan, szokszor, sok helyen beszéltek már a vízautóról, attól még nem válik valósággá! Attól még, hogy valaki éveken át terjeszti a saját maga hülyeségét, még senki sem lesz képes átírni a fizika törvényeit, nem lesz képes megváltoztatni a kémiai folyamatokat egy általa kívánt irányba.

Például: hiába áll a víz nevű vegyület 2 hidrogén + 1 oxigén atomból, attól még nem lehet egy szál gyufával felgyújtani a Balatont, vagy a Dunát. Hiába 66%-os a víz hidrogén tartalma, nem táplálni, hanem éppen ellenkezőleg: elfolytani fogja a lángokat.

A fentiekkel szemben: egy kutató, egy tudós, egy mérnök, egy hiteles szakember a tudományosan megalapozott adatokkal, információkkal, a képletekkel és a számításaikkal, a fizika (és a kémia) törvényei által működőni képes prototípusaikkal az eszünkre, a tudásunkra hatnak és végezetül mindezek segítségéve együttesen tudják bizonyítani igazukat: a találmányuk működik.

De miért nem? Nos, erre egyetlen magyarázat létezik csak.

Sem 100 évvel ezelőtt, sem 25 évvel ezelőtt, sem ma, sem holnap nem lesz képes senki sem elmagyarázni, bemutatni, hogy hogyan lehet egy mechanikus tárgyat csak azáltal hatékony munkavégzésre bírni, azaz meghajtani vele egy járművet – legyen az egy golfkocsi, vagy egy nyergesvontató -, hogy vizet töltünk bele (ráadásul a drága és értékes ivóvizet(!) – de ezt most hagyjuk is)?

Ööö, aztatat tuggya-e már valaki, hogy pontosan mi és hogyan fog történni, miután beletöltöttük a vizet a vízautóba? Milyen képletekkel leírható kémiai folyamatok fognak végbe menni? Milyen fizikai kölcsönhatások keletneznek majd a vízüzemű járműben? Milyen mások által is megfigyelhető, mások által bármikor megismételhető, az átlagemberek által is értelmezhető dolgok valósulnak meg a vízautóban, amelyre majd azt tudjuk mondani, hogy: “Igen, ez valóban működik!”?

Ugye a vízautónak – állítólag – az a lényege, hogy csak beletöltjük a(z ivó)vizet és már indulunk az is utunkra. Tudni illik, nem kell a működéséhez semmi más, csak egy palack ásványvíz – lehetőleg buborék-mentes.

Nem kell se tüzifa, se szén (mivel nem gőzautóról beszélünk!), se benzin, se gázolaj, se kerozin, se akkumulátor/elektromosság a működéséhez – ezért olyan nagyszerű “találmány” -, csak és kizárólag víz.

Ez egy nagyon rövid bekezdés lesz. Nincs és soha nem is volt olyan, hogy valaki “rendszeren kívüli” feltaláló legyen. Vagy van egy találmányod, vagy éppen dolgozol egy találmányon (és vannak számításaid, dokumentációd, tervrajzaid, egy működőképes prototípusod stb.), más lehetőség nincs. Csak az, hogy hazudsz és becsapsz hiszékeny embereket.

Vannak a valódi feltalálók – mint például Telkes Mária -, meg vannak a csalók, a szemfényvesztők, a szélhámosok.

Ennyike.

(Rákérdeztem egy olvasónknál, hogy mit jelent a “rendszeren kívüli” feltaláló. Talán a periódusos rendszeren kívülit jelent? Nem tudtam meg eddig és valószínűleg már soha nem is fogom…)

A Tesla Model S forgalmazásának megkezdése után (úgy 10-11 évvel ezelőtt) többször is olvashattunk róla. Én például úgy emlékszem, hogy a Totalcar többször is hírt adott a cégről és a vízben oldott fémes sókból elektromos áramot előállító autójukról.

A 2014-es Genfi Autószalonon látottakról így írt Csikós Zsolt:

Szóvalhogy vannak ezek a mindenféle új elektromos kocsik, amelyek közül némelyik már egészen autó, a Tesla Model S annyira, hogy én személy szerint első helyre tettem az Év Autója listámon. Ez a Quant egy óvatlan tüsszentéssel elfújja az egészet, úgy, hogy nem is akarta. És már működik, van róla videó, azt állítják, rövidesen forgalomba is helyezik, mert mindenben teljesíti az európai előírásokat.

…és így verik agyon a Teslát – Quant s-Sportlimousine nanoFLOWcell
2014.03.13.
a NanoFlowCell autó – tervező és kitaláló: Nunzio la Vecchia
illusztráció: Quant

Legelőször 2009-ben írtak az autó prototípusáról, amely a 2010-es évek közepén kapott egy újabb marketinges löketet, ettől esett le Csikós Zsolt álla – az óvatos tüsszentésre meg azóta is várunk.

A NanoFlowCell “megálmodója”, a Quant a 2009 óta eltelt évek alatt sem kezdte meg a sorozatgyártást, eközben a Tesla pedig – némi nehézséget követően – rekodot rekordra halmozott. A Tesla már 5 különböző modellel van jelen a piacon, több ezer Supercharger állomást üzemeltet 5 kontinensen és 3 kontinensen van 4 autógyára + a SEMI-gyár most épül a Gigafactory Nevada szomszédságában.

Túl szép, hogy igaz legyen? Meglátjuk. De az biztos, hogy ez egy olyan fejlesztés, aminek láttán sem az olajtársaságok, sem az akkugyártók, sem a tüzelőanyagcellás autók gyártói nem kezdenek önfeledt tapsikolásba. Bele se merek gondolni, milyen erők működhetnek a háttérben.

…és így verik agyon a Teslát – Quant s-Sportlimousine nanoFLOWcell
2014.03.13.

Megláttuk és igazad volt Zsolti: túl szép volt, hogy igaz legyen!

Semmiféle erők nem működtek a háttérben, egyszerűen vagy soha sem létezett a technológia, vagy ha létezik is, éveken át tartó problémák (hibák?) sorozata miatt nem jutnak egyről a kettőre, vagy végtelen mennyiségű pénzbe kerül a projekt és így soha senki sem fogja látni a megtérülését a befektetett összegnek, ezért aztán soha sem indul majd útnak az autó a sorozatgyártás felé.

Igen, tudom, vannak videók az interneten, ahol a Quant autója jön-megy, kanyarodik… De soha, senki sem látta még azt, hogy pontosan mi is hajtja. Akár egy egyszerű villanymotor, tisztán elektromos meghajtással is mozgathatta az autót. Vagy lehet akár egy range extender-es villanyautó, vagy egy közönséges plug-in hibrid…

Ezután két év csend következett, majd 2016-ban Asszúr ezt írta az autóról:

A NanoFlowCell nevű vállalkozás egy ideje már fejleszti saját elektromos járműveit. A több mint ezer lóerős Quant FE ugyan csak afféle műszaki demonstráció volt, de a második autójuk, a 3,91 méteres Quantino állítólag már közel áll a gyárthatósághoz.
(..)
Azt egyelőre nem nagyon szellőztetik, hogy a folyadékelektródás megoldás milyen hatásfokkal működik, de azt állítják, hogy a Quantino már olyan készültségi fokon áll, hogy egy kisebb sorozatot akár gyárthatnának is belőle.

Gyártásra kész a tankolható villanyautó?
Andróczi Balázs, 2016.02.03.

Azóta már eltelt 9 év és szinte alig történt valami. A Quant-nak egyetlen egy autója sem került sorozatgyártásba, egyetlen autója sem került kereskedelmi forgalomba. Vannak olyan, ma már tizenplusz éves múltra visszatekintő villanyautós hírportálok, amelyek még egyetlen egyszer sem, vagy összesen csak egyszer(!) írtak a márkáról, vagy magáról a technológiáról az elmúlt 15 évben. Ennyire lehet tehát komolyan venni a technolgóiát, vagy a gyártót.

2021. Decemberében feltöltöttek a YouTube csatornájukra egy videót arról, ahogyan állítólag jól “megtankolják” az egyik autójukat, amivel utána kigurulnak egy csarnokból. A videó végén az alábbi felirat olvasható: állítólag folyik a hatósági engedélyeztetés…

Quant marketing szöveg.
Kattintásra nagy kép nyílik.

De semmit sem látni a meghajtásból, a tartályokból, vagy magából a tankolásból: akár az is lehet, hogy a csöveken keresztül semmi sem folyt bele az autóba. Mire fel ez a hatalmas titkolózás? Velük ellenben a TESLA annak idején megmutatta az akkucellákat, magát a teljes akkupakkot és a villanymotorokat is: Elon Musk már akkor YouTuber-eket, újságírókat, tv-s stábokat fogadott a Tesla első gyárában, amikor még csak a Lotus Elise-ből átépített Roadster-t szerelték össze kézzel-lábbal.

A működési elv tehát nagyon hasonló a tüzelőanyag-cellához – de amíg arra van működőképes példa már jó pár évtizede, a NanoFlowCell-ből eddig még nem láthattunk semmit sem.

A cég aztán 2022. Decemberében hallatott magáról újra, ekkor töltöttek fel egy újabb videót a Quantino-ról, ami azt állítja magáról, hogy “készen áll”.

Ez mind nagyon jó, csak azt nem tudhattuk meg, hogy mégis mire áll készen? Az világos, hogy “áll”, méghozzá egyhelyben, ugyanis nem nagyon halad a projekt előrefelé…

Azóta nem is töltöttek fel egyetlen egy videót sem a YouTube csatornájukra – ahol egyébként ki van kapcsolva a kommentelési lehetőség (vajon miért is?). Érthetetlen okokból nem hívták meg a sajtót a műhelyükbe gyárukba – de arról tudunk-e már valamit, hogy hol, hogyan és mit is akarnak majd gyártani?

Információim szerint még nem mutatták meg senkinek sem a prototípust működés közben, egyetlen kérdést sem lehetett feltenni egy mérnöknek sem. Az, hogy elvitték az egyik-másik modellt néhány európai autókiállításra és körbe lehetett sétálni, az nem nagy dolog, azt bárki meg tudja csinálni, ahhoz nem kell működőképes hajtáslánc, valódi technológia, ahhoz elég egy autónak látszó tárgy is.

A Quant pedig rettentően titokzatos, nem mutattak be igazából még semmit sem a találmányukból, csak digitális animációkat és számítógépes képeket (nem fotókat!), meg 1-1 prototípust, amit nem tudjuk, hogy valójában mi is működtet?
Ezzel szemben – mondjuk egy CANOO, vagy egy Bollinger Motors, de ide sorolhatnám a RIVIAN-t is -, beavatta a részletekbe a nagyközönséget, a sajtót és a befeketetőket is, megmutatván, hogy “ez működik, mi erre vagyunk képesek, mi megcsináltuk”!

A villanyautó gyártás egy bonyolult dolog még most, a 2020-as évek közepén is, hiába van sokkal több akkugyártó cég, hiába áll rendelkezésre sokkal több tapasztalat. Tavaly csődbe ment már a fent említett CANOO, alaposan módosította kezdeti terveit a Bollinger Motors, létrejött és csődbe a Fisker Inc. (felkészül: Nicola Corp.!), a LUCID Motors még csak most tette megrendelhetővé a második modelljét és továbbra is csak pár ezer autót gyárt le és ad el évente. A RIVIAN előbb az Amazon, majd tavaly óta a Volkswagen AG betársulása miatt tolhatja tovább a szekerét és dobhat a piacra további 3 új modellt a következő 2 évben.

Mate Rimac és a Rimac Nevera
fotó: Rimac Automobili

Horvátországban egy Mate Rimac nevű fiatalember megvalósította álmát, amely akkora siker lett, hogy nevét megismerhette az egész világ. Később felfigyelt rá a Volkswagen, aminek következtében az elektromos kerékpárokat gyártó cégét a Porsche vásárolt fel. A cégébe, a Rimac Automobili-be betársult a Hyundai-KIA és a Porsche is, aminek következtében összebútoroztak a Bugatti-val. Amellett, hogy a Rimac Automobili az elmúlt 16 évben bemutatott 3 különböző modellt (Concept One, Concept S és Nevera), több autógyártó számára is szállít akkumulátor rendszereket, pl. Aston Martin, Koenigsegg, Jaguar, SEAT, valamint a Pininfarina első villanyautója, a Battista a Nevera alapjaira épül és ugyanazt a hajtásláncot is használja.

Nem állítom, hogy kamu a NanoFlowCell, hogy a Quant valótlanságot állít és megtéveszti a nagyközönséget, erről szó nincs! Lehet, hogy csak pénzt gyűjtenek a … semmire? Nem tudjuk. Lehet, hogy egy forradalmi technológia születésének vagyunk a szemtanúi – folyamatosan, már több, mint 11 éve? Nem tudjuk. Azt azért nem tartom teljesen kizártnak, hogy egyszer ne indulhatna majd be a gyártás a Quant-nál és nem tömeggyártóként, hanem prémium gyártóként élnének meg a nemzetközi piacokon évenkénti pár száz darabos példányszámú modellel, prémium áron – mert csodák azért vannak, a mesékben legalább is biztosan.

Érdekes ebben az egészben az, hogy amíg a tisztán elektromos autógyártók/startup-ok nagyobb része sikeres tudott lenni az elmúlt 10-12 évben (lásd: Tesla, Rivian, Rimac, VinFast, de vegyük ide a Lucid-et is meg az Aptera-t is), addig a mindenkinél korábban induló NanoFlowCell/Quant még ma sem tart sehol és még holnap sem lesznek ennél előrébb.

Mert nem elég csak legyártani és eladni az autókat, azt tudni kell(ene) megtankolni is. És ez a másik szűk keresztmetszet: hol, hogyan, miként és legfőképp, mennyiért lehet majd megtankolni Quant autóit, s egy-egy teli tank sósvizes oldat mekkora hatótávot fog tudni biztosítani? Ki fogja megépíteni és üzemeltetni a töltőállomásaikat? Ki fogja előállítani és leszállítani a sósvizes oldatot a kutakra? Mindezekről még nem tudni semmit, legfeljebb elképzelések vannak, konkrétumok már kevésbé.

A hidrogén tüzelőanyag-cellás autók esetében is a kúthálózat rendelkezésre állása a legnagyobb probléma még ma is, 11 évvel azután, hogy a Toyota megkezdte az egyetlen tüzelőanyag-cellás modelljének, a Mirai FCEV-nek a forgalmazását. Sok pénzbe kerül a hidrogén előállítása, szállítása és tárolása, a H2-töltőállomás üzemeltetése, a tüzelőanyag-cellás autók használata ezért gazdaságtalan és a hiányos, hektikusan működő töltőhálózat a legkevésbé sem ügyfél központú, szinte ellehetetlenítik az H2-FCEV autók használatát.

Számomra a Quant tevékenysége több, mint gyanús. A kommunikációjuk, a marketing stratégiájuk pedig rengeteg kívánnivalót hagy maga után. A technológiájuk megismerése után több kérdés van bennem, mint amennyi választ ők eddig közzé tettek.

Korábban már megírtam, de most megint írni kellett róla, mert a vízautó-hívők annyira nagyon buták, hogy nem tudják értelmezni a dihidrogén-monoxid elnevezést:

És nem csak a vízautó a nettó hülyeség, hanem – ahogyan azt korábban már olvashattátok -, a hidrogénes tüzelőanyag-cella is vesztésre áll (már behűtöttem a pezsgőt!): nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sem személyautóban, sem a személyszállításban, sem az árufuvarozásban. Ez rettentő különös ám, pedig már az 1960-as évek óta folynak kisérletek, fejlesztések, próbálkozások… Úgy néz ki, hogy a nemzetközi olajipar nem akar rengeteg pénzt beleölni a hidrogén-bizniszbe, hogy a végén a haszon helyett veszteséget könyveljen el.

Ez az év tehát kipipálandó.
Kíváncsi vagyok, hogy 2026-ban mikor és milyen okból kifolyólag kerül majd elő megint a vízautó kérdése?

Lázadó


nyitókép: engin akyurt / Unsplash

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *