Road Trip to BC – RAM 3500HD Big Horn

Május elején Brit Columbiába kellett utaznom, munka ügyben. Ehhez pedig szükségem volt egy olyan járműre, amellyel több, mint 4 tonnát keresztül tudok vontatni a Kanadai Sziklás-hegységen. Most kivételesen nem egy villanyautó, hanem egy kehes olajkályha volt az utitársam ezen a több, mint kétezer kilométer hosszú úton.

Az utazásról készült több, mint másfél órás videó megtekinthető a YouTube-on! Kérlek, hogy mielőtt tovább olvasnál, előbb nézd meg – s lehetőség szerint végig -, a videót! Köszi!

Az út során nem csak videóztam, hanem fotókat is készítettem a korlátozottan rendelkezésre álló iPhone-tárhely ellenére. Egy több, mint 130 fotóból álló albumot töltöttem fel a Flickr-re, amelyet itt tudtok megtekinteni:

IMG_7109

A képek közül kiválogattam jó néhányat (egészen pontosan 69-t, ha jól számoltam) és ezekhez némi magyarázatot fűzve, időrendi sorrendben bemutatom nektek.

Ahogyan az a videóban is elhangzik, Brit Columbia-i célállomásomra egy soros, 6 hengeres Cummins turbódízel motorral és 8 sebességes automata váltóval felszerelt RAM 3500 Heavy Duty-val (rövidítve: HD) keltem útra, amelyet az Enterprise autókölcsönzőtől vettem bérbe, pénzért, szóval nem ajándékba kaptam.

Nem kérdezték, én meg nem mondtam, hogy mit kérek, így aztán az online foglalást követően hagytam magam meglepni.

És ez lett belőle:

IMG_7109
a ‘Big Horn’ felszereltségű RAM 3500HD legnagyobb megengedett össztömege 5.579 kg lehet

Ez az 1 tonnás pickup truck volt az a jármű, amellyel a 2 nap alatt a több, mint 2.000 km-es utat megtettem. A 2025 szeptemberi gyártású jármű 430 lóerős és 1457 Nm nyomaték leadására képes. A Big Horn felszereltségű modell 4 kerék meghajtású, 5+1 (van egy szükségülés elől, középen, amelynek a háttámláját én lehajtottam) személyes és 8 láb hosszú raktérrel rendelkezik.

A “Class 5” (más tartományokban: “Class G”) vezetői engedély: hagyományos, korlátozás nélküli jogosítvány, amely feljogosítja a járművezetőt a legtöbb két-tengelyes személygépkocsi, terepjáró vezetésére, legfeljebb 11.000 kg-os kisteherautók, valamint pótkocsik vontatására a súlykorlátokon belül.
Nem ám 3,5 tonna…

IMG_7111_scrnsht
induláskor már csak 2.040 km volt hátra az út végéig…

A videóban hosszú perceket szenteltem a lakókocsi tárolóban egy (minden bizonnyal) egyedi megrendelésre készült Ford F-550-es lakóautónak. A még Alberta-i szemmel is ritkaságnak tűnő látvány nem egy hétköznapi járművet takar… az áráról nem is beszélve. Csak az alváz és a fülke több, mint 100.000 CAD…

IMG_7117
forrás: ford.ca

A Rgoers Pass szerintem egész évben gyönyörű, s így néz ki május elején:

IMG_7154

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a tél után egy, a következő télig tartó szezon veszi kezdetét: az útépítési szezon.

IMG_7155

Mindez része a 2023-ban kezdődött útépítési projektnek. A Brit Columbia tartomány (amelynek a nevét továbbra is C-vel írjuk) egy 728 millió kanadai dolláros projekt keretében 2×2-sávosra bővíti a Trans-Canada Highway-t (autópályát, vagy egyeseknek országutat) Kamloops városa és a BC-Alberta tartományi határ között. Ennek a bővítésnek jó, ha a 40%-a készült el eddig és persze, nem egy darabban, hanem inkább több különböző szakaszon. A Trans-Canada Highway-nek gyakran használják a rövidítését, amely: TCH.

forrás: gov.bc.ca

A Trans-Canada Highway – amely sok tartományban csak a ‘Highway 1‘, azaz HWY-1 -, azaz a Kanadát kelet-nyugat irányba, mind a 10 tartományt értintő, vagy átszelő, az ország déli részén futó autópálya 1962-ben került átadásra, de teljes egészében csak 1971-ben készült el. És a mai napig, tehát még 55 évvel később is van olyan szakasza BC-ben, ahol csak 1×1 sávos!

a Trans-Canada Autópálya parttól partig
forrás: Valley Driving School

Május elején az üzemanyagárak az egekbe szöktek. Ez a horrorisztikus látvány fogadott az első tankolás alkalmával Revelstoke-ban, a Rogers hegység nyugati oldalán található kisvárosban:

IMG_7156
ESSO üzemanyag-töltő állomás Revelstoke belvárosának szélén

Valuta árfolyam: az xe.com alapján én 1 CAD = 228 HUF, május 5-i árfolyammal számoltam a videóban és itt is. Az árazást látva gondolom többen is vannak, akik ennek a “drágaságnak” Magyarországon élve örülni tudnának.

  • gázolaj: 581,17 Ft/L – ebből ivott a RAM, nem is keveset. Emlékezetem szerint itt meglehetősen gyorsan elköltöttem 250 CAD-ot, azaz 57.000 Ft-ból lett tele a tank.
  • 87 “Regular” (ez kell az átlagos autókba): 453,72 Ft/L
  • 91 “Supreme” (ezt kell a Mercibe, BMW-be, Volvo-ba, szóval a luxusautókba tankolni): 515,28 Ft/L

Az ebédidőre már késő délután került sor, beillett hát egy kora vacsorának is. Az A&W-ban álltam meg, szintén még Revelstoke-ban. Az étteremről és a növényi alapú burger-pogácsáról még 2019 decemberében írtam egy hosszabb cikket a Kanada Banda Podcast weboldalára. Az alább látható menü kb. 4.100 Ft-ba került.

IMG_7163
ebéd Revelstoke-ban az A&W-nál – a korsó egy ideje már szolgálatban állhat

A szállásom Hope-ban volt, egy régebben épült belvárosi, két szintes hotel felújított épületében. És meg kell mondjam, remek munkát végeztek. A beltér határozottan tetszetősebb, mint a homlokzat és az árra sem lehet panaszkodni. Ez a szoba kb. 3-4 percre az autópályától kevesebb, mint 100 CAD-ba került, azaz egy vendégéjszaka 22.000 Ft-nál is olcsóbb volt.

IMG_7183
IMG_7188
nem tudom, hogy ennek a fajta zuhanyfejnek mi a magyar neve, errefelé eső zuhanyfej-nek hívják
IMG_7186
dizájner fürdőszoba – otthonra is elfogadnám

A hotel hátsó udvara parkolóvá alakítva, a szobám teraszáról ez a kilátás nyílt nyugati/észak-nyugati irányba:

IMG_7193

A hotelnek nem volt sem konyhája, de még egy büfé-sarka sem, tehát át kellett sétálnom a szomszédos épületbe, ahol egy nagyon kedves személyzettel ellátott, hangulatos kávézó található:

IMG_7199
a fotó a hotel előtt, az út közepén állva készült el (déli irány) – jobb oldalon látható a kávézó épülete (narancssárga napernyők)
IMG_7201
nagyon finom, frissen főzött kávé, tejjel és cukorral

Szerda reggeli hangulatképek Hope belvárosából:

IMG_7198
egy fehér Tesla Model S árválkodik az utca másik oldalán található parkolóban: semmi króm, fekete felnik – instant get!
IMG_7200
ha jól tudom, akkor egy kézzel faragott alkotás dísziti az utcát Hope belvárosában
IMG_7202
iskolabusz nem sokkal 8 óra után a hotelhez közeli kereszteződésben

Szerintem a mozi- és filmrajongóknak nem mondok újat. De ha te eddig nem tudtad, akkor most már tudod: a Rambo első részét itt Hope-ban, ebben a gyönyörű hegyvidéki kisvárosban forgatták, valamikor 1982-ben. De! A film eredeti címe First Blood, azaz Első vérig – nem pedig Rambo, mert ezt a címet csak külföldön, többek között Magyarországon kapta, nagyon nagy valószínűséggel a főhős, John J. Rambo után. Aki pedig a regényben egy, a XVII. században nemesített almafajta után kapta a nevét.
Bővebben a Rambo szériáról magyarul a port.hu-n.

Az egyik benzinkút a sok közül: a CENTEX, amely jellemzően a budget kategóriában játszik. De csak a gázolaj volt olcsóbb – átszámítva literenként egy jó 40 Ft-tal -, viszont a benzin hasonló mértékben volt drágább a Revelstoke-i ESSO-hoz képest.

IMG_7206
IMG_7204
aki előállt az inverz LCD-kijelző ötletével, az végig gyalogoltatnám a Trans-Canada-n…
  • gázolaj: 540,36 Ft/L
  • 87 “Regular”: 492,48 Ft/L
  • 91 “Supreme”: 547,20 Ft/L

Ez már május 6-a kora délutánja, úton hazafelé.

A Trans-Canada-n haladok keleti irányba, valahol Bridal Falls magasságában. Az sebesség korlátozás 110 km/h az autópályán és az autópályától csak a szervizutat választják el a betongyámok, de az út baloldalán a fasort már nem…

IMG_7224

Pár tíz méterrel lejebb található meg az ikerfák, a kedvenc fáim BC-ben – ha ide kattintasz, a Google Maps-en megnézheted őket! Balra, a két menetirányt elválasztó zöld sávban láthatod őket (Kanadában ezt ‘median’-nak hívják). Élőben sokkal szebb látványt nyújtanak ám! A fotó nem a legjobb szögből készült, mert az ott 2, egymáshoz nagyon közel kinőtt fa, még ha innen nézve nem is úgy tűnik.

IMG_7225

Bridal Falls határában autózva Kamloops még 232 km-re volt: ez a távolság a hazavezető útnak kevesebb, mint a negyede.

IMG_7226

Hope felé tovább haladva érdekes, európai szemnek furcsa KRESZ-táblák találhatók az út mentén. Október 1-től március 31-ig a kereskedelmi járművek esetében a 11.794 kg-nál alacsonyabb össztömegű járműveknek kötelező téli abroncsokkal, vagy hólánccal rendelkezniük! A 11.794 kg-nál nehezebb járműveknek pedig kötelező hólánccal rendelkezniük. A tengerszint feletti magasság ezen a út ezen a részen, a Fraser folyó völgyének keleti oldalán kb. 30-40 méter.

IMG_7229

A személyautók esetében ezekben a hónapokban pedig kötelező a téli gumi!

IMG_7230

Miután hazafelé menet megérkeztem Hope-ba, az autópálya melletti Silver Creek Utazó Központba (Travel Centre), azaz útmenti benzinkútnál- és étteremnál álltam meg tankolni. Íratlan szabály, hogy mielőtt útnak indulsz a hegyekbe, tankolod tele a járműved üzemanyag tankját, vagy töltsd fel az autód akkupakkját!

Nézzük, hogy mennyi az annyi Hope-ban, közvetlenül az autópálya mellett?

IMG_7236
  • gázolaj: 560,88 Ft/L
  • 87 “Regular”: 497,04 Ft/L
  • 91 “Supreme”: 542,64 Ft/L
    az árfolyam továbbra is 1 CAD = 228 HUF
IMG_7232
koszos és csepegett is…

A töltőpisztoly annyira retkes, hogy csakis kesztyűben szabad megfogni. Különönösen bosszantónak tartom, amikor a tömítések már kikoptak és csöpög belőle a @#$%&! drága gázolaj!!! Ha nem figyelsz oda, összeba… koszolja a nadrágod szárát és a cipődet is. Ráadásul fix, hogy még bele is lépsz, majd ráragadva a cipőd talpára, viszed be magaddal az autóba és belekened a szőnyegbe! Aztán szagolhatod órákon át. Abszolút egészséges!

Ja, nem.

IMG_7234
erről beszéltem…
IMG_7235
jajj, jajj, mennyire nehéz lesz ennek a mocsoknak búcsút mondani… gondolom, hogyan fog ez majd hiányozni egyeseknek

És akkor most fogjuk meg egymás kezét és sétáljunk át a parkoló másik oldalára és nézzük meg együtt, hogy a BC Hydro által épített és üzemeltetett villanyautótöltő-állomás hogy néz ki?

IMG_7246

Nem mondom, hogy olyan tiszta, hogy enni lehet az aszfaltról, de jól láthatóan nem retkes és nincs szétpacsálva semmi sem. Nem kell attól aggódni, hogy bármibe is bele fogsz lépni, amibe nem akarsz!

IMG_7247
IMG_7240
IMG_7252

Ja, azok ott 350kW-os töltőoszlopok! A technikus éppen ellenőrzést végzett, hogy minden rendeltetészerűen működik-e? A Chevy Equinox EV-t már én is bemutattam nektek: nem csak egyszemélyi és családi csapathordóként nagyszerű EV, hanem flotta járműként, céges autónak is kiváló. Ha kíváncsi vagy arra, hogy mit mondtam róla, mert eddig még nem láttad az Equinox EV bemutatóját, akkor most bepótolhatod a lemaradásodat:

Ha a Travel Centre másik oldalára sétálunk el, akkor a kijárat mellett megtaláljuk a TESLA egyik kanadai Supercharger Station-jét a 24 töltőoszloppal. Jól láthatóan ott is tiszta az aszfalt, nem kell olajfoltokat kerülgetni, átlépni…

Hope városa egy fontos közlekedési csomópont is egyben. A városon belül ágazik el a TCH, azaz a HWY-1 és a BC HWY-5 autópálya, amely a keresztségben a ‘Yellowhead’ nevet kapta. A várostól keletre, a hegyek lábánál egy újabb elágazás található: itt kezdődik a BC HWY-3 (ennek neve: Crownest Highway), amely az ország legdélebben húzódó aszfaltútja – ennek a másik vége Crowsnest Pass-ban, Dél-Alberta-ban található. Calgary felé az előbbit, a BC HWY-5-t kell választani. A TCH is használható a Hope – Kamloops közötti közlekedésre, csak ott az utazás tovább fog tartani az 1×1 sávos úton.

IMG_7254

Az Alberta-i 22 km-es autópálya teszt-szakasz megnyitásáig (AB HWY-2, Edmontontól délre) a Coquihalla Highway volt az egyetlen, 110 km/h-nál magasabb sebességhatárral rendelkező autópálya a 4 nyugati tartományban!

Míg mindenhol máshol 90, 100, illetve 110 km/h a sebességhatár – legyen az 1×1, vagy 2×2 sávos országút/autópálya -, addig Kamploops nyugati és Hope keleti oldala között, egy kb. 185 km-es hosszúságú szakaszon a sebességhatár 120 km/h.

IMG_7257

Kelet felé haladva egy kb. 19 km hosszú emelkedőt kell “megmászni”, magát a híres-hírhedt Coquihalla Autópályát – lásd még itt: Highway Thru Hell: Canada (a doku-sorozatban megismert Jamie Davis és vállalkozása szintén Hope-ban található) -, a korábbi 30-40 méteres tengerszint feletti magasságról máris 900, majd 1.000 méter feletti magasságokban találjuk magunkat. A Nagy Medve Hó Alagút nyugati vége (lásd az alábbi fotón) 940m felett kezdődik. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 1 km-t megtéve kb. 50 méterrel kerülünk magasabbra.

IMG_7264
itt már bőven 900 méter tengerszint feletti magasságon autózunk 120 km/h-val
IMG_7267
a HWY-5 autópálya a hágó emelkedőin (lejtőin) 3×3 sávos

Nem ritka, hogy telente, amíg lent a völgyben csak felhős az ég és “lóg az eső lába”, addig fent a hegyen, 1.000 méteren szakad a hó és az orrodig sem látsz! Ezért is muszáj a jó minőségű téli abroncs és a hólánc azok számára, akik errefelé autóznak. Hiába tűnik úgy Hope-ból útnak indulva, hogy “jajj, de szép időnk van!”, majd 10 perc múlva már behavazott úton autózunk a 120 km/h helyett 60 km/h-val — és örülünk, hogy legalább ennyivel lehet menni … és nincs lezárva az autópálya, amely zord időjárás, vagy baleset esetén bármikor megtörténhet.

IMG_7268

Míg a hegygerinc Coquihalla felöli oldala borús volt, addig pár kilométerrel arrébb már kék volt az ég és sütött a nap! Ennek a szakasznak egy jó része – ha jól emlékszem -, 1-2 évvel ezelőtt erdőtűz áldozata volt, ezért is láthatók a zöldellő erdő helyén elszenesedett fatörzsek.

IMG_7275

Merritt-hez közeledve “szabad a pálya”: a két menetirányt csak itt-ott választják el betongyámok. Az út jobb oldalán meglehetősen közel van az a meredek sziklafal. Nincs leállós sáv, nincs kerítés.

IMG_7287
IMG_7288

Festeni sem lehetne szebbet! Itt éppen Kamloops határába érkezem meg, nagyjából itt ér véget a 120 km/h-s szakasz:

IMG_7301

A kettő-az-egyben helyszín a Chevron tüzelőanyagtöltő-állomás és a Triple O’s gyorsétterem. Míg a Chevron vicceskedik, addig a Triple O’s komolyan veendő és mindenképpen kipróbálásra érdemes! Ez a benzinkút-étterem a Salmon Arm nevű városkában található, közvetlenül a városon keresztül haladó autópálya mellett.

IMG_7316

Azért a Chevron marketinges csapata is tudja, hogyan kell fullba nyomni a kretént:

IMG_7303
A motorblokkodat is tisztíccsa?

Az alábbi látvány fogad a benzinkút üzlettere mögötti épületrészben.

A hamburger buci például vajpuha (mindig az(!) – olyan, mintha kalácsból lenne, csak nem édeskés) és az 1-2 szelet kovi ubi a hambi tetején pedig egyszerűen fenomenális!!! De nem csak erről, hanem a frissen, megrendelésre készült tej-turmixukról is jól ismertek!

IMG_7309
IMG_7305

Én aznap Double Double-t (lásd alább és a pult feletti kijelzőn a jobb oldalon) rendeltem, amelynek az ára kb. 4.900 Ft. Brit Columbia-ban az 5% GST mellett tartományi kereskedelmi adót is kell fizetni, amely 7%, azaz ebben az árban 12% – mondjuk úgy, hogy -, ÁFA foglaltatik benne. Nem tudom, hogy Magyarországon egy Big Mac mennyibe kerül, de ez a hambi minden egyes centet (forintot) megér!

IMG_7310
a Chevron-nal ellentétben a Triple O’s marketingesei tudják, hogyan kell humorosnak lenni
IMG_7313
Kovi ubi!!!!! Nyamm-nyamm, azt esszük meg elsőnek
IMG_7314
Double Double burger, menüben, sült krumplival, kólával

Nem régen ebédeltem, tartottam egy kis szünetet a cikk megírása közben … és ezektől a fotóktól most ismét megéheztem!
Nagyon sokáig csak BC-ben volt megtalálható az étteremlánc, de szerencsére pár éve bővült a franchise-hálózat: nyitottak egy üzletet Calgary-ban is.

Milyen a naplemente 2.500-3.000 méteres hegyek között? Valami ilyesmi: megunhatatlan! Álomszép! Varázslatos! Úton Revelstoke irányába…

IMG_7324

Az erdő mélyén futó kisebb-nagyobb csermelyek, patakocskák egy sziklafalat elérve vízeséssé változnak. Ez az egyik útépítés helyszíne fent a Rogers-en, Revelstoke és Golden között.

IMG_7326

Hó alagút nem csak a Coq-on van, hanem a Rogers-en is, ez utóbbin azt hiszem összesen 8, vagy 9 is megtalálható. Ennek az a szerepe, hogy a hegytetőről lezúduló lavina nem az utat és azokon közlekedőket temeti maga alá, hanem az alagútnak köszönhetően akadálytalanul és közlekedési káoszt mellőzve halad tovább a mélybe, egészen a folyómederig.

Ezek az alagutak a legalacsonyabb pontjukon 4,4 méter belmagasságúak, a nyergesvontatók, valamint a trélereik pedig 4,2-4,25 m magasak. Lásd: a fekete pickup truck előtt haladó kamiont, amelynek rakománya csak centiméterekre van a födémtől!

IMG_7333
IMG_7334
nem tennéd oda a kezedet…

S miután felértél az útvonal legmagasabb pontjára, a hágónál, 1.330 méteren ez a látvány fogad:

IMG_7356

Az alagút végén a fény: már lefelé a hegyről – irány Golden.

IMG_7360

A másik alagút végén meg még nem látszik a fény.
Mert egy kissé kanyargós…

IMG_7366

Közeledve Golden városa felé, előb bbeborult, majd eleredt az eső. És mivel a nap még éppen átragyogott a hegycsúcsok felett, ezért aznap este gyönyörű szivárványokat láthattak az arra járók. És az ott dolgozók.

IMG_7378
IMG_7381

Ahogyan korábban már írtam, Brit Columbia-ban a tél között egyetlen évszak van, s az az útépítések évszaka. Így néz ki egy olyan szakasz, ahol 1 sávra szűkül a forgalom.

IMG_7385
piros: állj – villogó sárga: max. 30 km/h, de jobb esetben is csak 50 km/h

S nem csak a hegyoldalban, hanem a Colorado folyó völgyében is látható volt egy szivárvány:

IMG_7393

A hegyoldalból a völgybe megérkezve át kell hajtani a Colorado folyó felett található hídon, majd a folyó bal oldalán haladunk tovább déli irányba, Golden felé. A “túloldalt” kb. 2.500-3.000 méter magas havas hegycsúcsok alkotják.

IMG_7396

Az utolsó megálló a hazafelé tartó utón: ESSO benzinkút Golden-ben, közvetlenül a pálya mellett.

IMG_7400

Egy utolsó tele tank az otthoni megérkezés előtt: innen még 330 km-t kellett megtennem, hogy haza érjek! Azt már egy fenékkel, megállás nélkül teljesítettem és azt feltétlen meg kell jegyeznem, hogy ugyanerre egy modern villanyautóval (pl. a Silverado EV-vel) is bármikor képes lettem volna!

IMG_7398
IMG_7397
  • gázolaj: 581,40 Ft/L
  • 87 “Regular”: 469,68 Ft/L
  • 91 “Supreme”: 528,96 Ft/L

Az egész út során itt volt a legdrágább a gázolaj literje. A 87-es hagyományos benzint Hope-ban, a Silver Creek ESSO-nál láttam a legdrágábbnak, a 91-es “szupert” pedig szintén Hope-ban, a Centex-nél mérték a drága pénzért.

Tovább haladva a már 2×2 sávos autópályán Alberta irányába, a Kicking Horse kanyonnál a Kicking Horse folyó felett található egy igen magas viadukt (Park Bridge – a Park-híd), majd annak a túlsó oldalán pedig…

IMG_7402
IMG_7404
a viadukt egy részlete a kép bal oldalán

… az autópálya építése miatt egy szabályosan ketté vágott, közel 8 (vagy inkább 10?) emelet magas szikla!

IMG_7408
IMG_7409
a szembejövő sávban látható nyergesvontató kb. 3-3,5 méter magas, ahhoz mérjétek a sziklafal magasságát

Érdemese egy-egy pillantást vetni az alábbi weboldalakra, vagy a térképre és megtekinteni a helyszínen készült fotókat – ilyet azért nem látni minden nap Magyarországon: az autópálya és a kanyon madártávlatból!

A naplemente és az éjszaka sötétje még azelőtt elért, hogy átléptem volna Alberta-ba. Az utolsó kilométereket az utolsó hegyoldal “megmászása” előtt a már látott Kicking Horse folyó völgyében tesszük meg, Field-nél, amely az utolsó lakott település, mielőtt elhagynánk BC-t és átautóznánk Alberta-ba.

IMG_7421
Field, BC: jobb kézre látható a Kicking Horse folyó

Másnap reggel, május 7-én adtam le az autót. A kilométer óra számlálója 15.240 km-t mutatott, azaz a 2 nap leforgása alatt összesen 2.040 km-t tettem meg egy több, mint 5 tonnás olajkályhával.

IMG_7444
a kehes olajkályha a motortérben… mondjuk azok közül is a jobbik
IMG_7451
célba érve álljunk meg végre – az egyik utolsó fotóm a RAM-ról

Ahhoz képest nem is volt rossz… Annyira! De hogy többet nem ülök RAM-ba, azt fix! Ennél azért egy Chevy Silverado 3500, vagy egy Ford F-350 többet és jobbat nyújt! Örülök, hogy volt lehetőségem kipróbálni és nem csak 20 percet eltölteni benne miközben körbe autózzuk a blokkot bent a városban. És most nem azért fikázom, mert dízel. Hanem azért, mert egy RAM, mindennek a legalja és ahogyan írtam, a konkurencia ennél sokkal jobb felhasználói élményt nyújt.

El nem tudom képzelni, hogy miért választja és használja a RAM-ot valaki önként és napi szinten??? És főleg, miért jár 2500-HD/3500HD-vel, ha nem muszáj??? Ha soha nincs semmi se a platón, ha soha sem, vagy csak nagyon ritkán vontat valamit? Mert nekem ez itt nem választás kérdése volt, én ezt kaptam, mert ez volt elérhető az Enterprise-nál. Melóra kiválóan alkalmas, mert képes arra, amire legyártották. Ha haszonállatokkal, vagy munkagépekkel teli trélert húz A-ból B-be minden héten, az rendben van. De ezzel járni a Walmart-ba, meg az irodába?

A RAM 3500HD pickup truck bérlésének költsége (az 5%-os GST-vel együtt) 164.500 Ft-ba került, a 2.040 km-re elegendő gázolaj és a 9,64L DEF (amely Európában: Ad-Blu) összköltsége 213.700 Ft volt, azaz a munkaadóm felé egy 378.200 Ft-os költséggel kellett elszámolnom.

A fotók és a videók is az iPhone 16 Plus-szal készültek.

Nagyon köszönöm a megtisztelő figyelmet – különösen akkor,
ha végig nézted a több, mint másfél órás videót,
majd végig olvastad ezt a cikket is!

– Lázadó


nyitókép: Lázadó / KBP
TL;DW – a tl;dr mintájára: “too long, didn’t watch”, azaz: túl hosszú, ne néztem meg

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *