Villanymotorral Hajtott Teherautó

…volt a címe annak a rövidke cikknek, amely az egyik, 1994-es iskolaújságban megjelent. Ma már fel sem kapjuk erre a fejünket, de akkoriban elég nagy szónak számított.

Az általános iskolámnak volt egy iskolaújságja, amely a SULISAJT-Ó névre hallgatott. Ezt diákok írták diákoknak, a legváltozatosabb témákban lehetett információkhoz jutni – és természetesen, nem ingyen! Gondolom, hogy a 20,- Ft-os ár éppen, hogy fedezte az előállítási költségeket. A Bankmonitor inflációs kalkulátorát használva ez az összeg ma 195 Ft lenne. Alig kétszáz forint egy iskolaújságért pedig sem sok. Ma már egy jófajta, retró-hangulatú, kockás matekfüzet is 156 Ft-ba kerül.

Akkoriban már létezett a Microsoft szövegszerkesztőjének egy korai verziója (ez volt a: Word for Windows), amely alkalmas volt egyfajta kiadvány szerkesztésre is, de a suliújság sokszorosítása továbbra is egy szekrény méretű fekete-fehér fénymásolóval történt. Ismerve a 90-es évek közoktatásának költségvetését, örülhettünk, hogy jutott pénz fénymásológépra, fénymásoló papírra, tartozékokra és karbantartásra.

Egy Kattintás Után A Sztori Folytatódik . . .

Welcome To Smog City

Ahogyan arról már a KBP Szeptember végi cikkében írtam, nyáron a magyarországi látogatásunk alkalmával találtam ezt-azt a szüleim garázsában letárolt régi dobozokban. Az alább látható rajz is onnan származik.

A rajzot feltételezhetóen rajz órán – és nem környezetórán – készítettem. A 6. osztályt 1992-ben, 12 évesen kezdtem meg. Sajnos a hónap és évszám nem szerepel a rajzon, azaz ’92 Szeptembere és ’93 Júniusa között bármikor készülhetett.

A keletkezésének történetére már nem emlékszem – meglepő sokkoló kimondani leírni, hogy ez a „remekmű” megvan már/majdnem 32 éves… Szóval a fene se emlékszik már rá, hogy miért is ezt rajzoltam?!

Szeretném felhívni a figyelmet a füstfelhőben repülő, gázmaszkot viselő madárra (varjúra?) és a 4 döglött halra a tóban. Érdekessége a képnek a feliratok kétnyelvűsége: már akkor – 1992-ben/1993-ban -, magyar ÉS angol nyelven is(!) publikáltam alkotásomat.

a 12 éves kis Lázadó így látta a környezet-szennyezést 1992/93-ban…
rajz: Lázadó

A 90-es évek elején még nem voltak se villanyautók (maximum kisérletezések voltak egy-egy autógyártónál kézzel épített teszt járművek képében – és haaatalmas igéretek műanyagből épült, mozgásképtelen, autókiállításokon mutogatott prototípusok képében), se energia-takarékos háztartási eszközök, és a megújuló energia-források nem, hogy gyermekcipőben jártak volna, hanem még a mászókában próbáltak 2 lábra állni

Az utcaképet még a szocialista blokk járműparkja alkotta, nagyon magas volt még a kétütemű-, vagy a katalizátor nélküli, négyütemű motoros járművek száma az utakon. A benzinkutakon még kapható volt a HTO, a „K”, azaz a Keverék benzin (66% benzin + 33% olaj: a kétütemű motorral szerelt autók/motorkerékpárok számára) és a 86-os és 92-es oktánszámú benzinben is jó sok ólom és kén volt még. A tömegközlekedésben az IKARUS füstölgő, dízel-motoros helyi- és távolsági autóbuszai teljesítettek szolgálatot…

„Az Európai Unióban 2000-től előírás az ólommentesség és 2009-től már ként sem tartalmazhat a benzin. Érdekesség, hogy a gyakorlatban mindkét anyagból megszabtak egy határértéket, ami nem nulla: elméletileg milliomod részben bár, de még mindig lehet kén vagy ólom a benzinekben.”írja a TC.

A Heves Megyei Hírlap archívumában találtam rá arra a cikkre, amelyben arról írnak, hogy 1992 Novemberétől már ólommentes benzint is előállít a MOL Dunai Finomítója – amely egyébként, mint ahogyan azt a Villanyautósok 2019-es cikke alapján mindenki megtudhatta -, „évente 80-85 MW teljesítményt vételez, összesen évi 600–660 millió kWh-t fogyaszt”. (660.000.000 kWh = 660.000 MWh = 660 GWh = 0,66 TWh)

Új, 91-es oktánszámú ólmozatlan(!) benzin 1992. Novemberétől az ÁFOR (Ásványolaj Forgalmi Vállalat) kutakon!
forrás: Hungaricana

És hogyan értékelte a mindenkihez szóló, figyelem-felhívó művemet Ildikó néni, a rajztanárnő? Nos, Őt nem érintette meg a téma komolysága, vagy talán csak a kivitelezés nem sikerült az elvártaknak megfelelően, ezért kaptam csak egy 3/4-es értékelést…

Ha neked is van valami hasonló, a környezet-védelemmel, környezet-károsítással kapcsolatos, gyermekkori alkotásod az általános iskola éveiből és azt megosztanád velünk, akkor kérlek, küldd el az e-mail címünkre és mi publikálni fogjuk a weboldalunkon!

– Lázadó