The Cybertruck Is Coming To Town

A November 30-val induló forgalmazás megkezdéséig még 4 – de inkább már csak három – nap van hátra. Nézzük meg, hogyan teljesített és hogyan teljesít az eladásokban a belső égésű motoros és a teljesen elektromos konkurencia az Egyesült Államokban!

A Cybertruck-ot, azaz annak az első prototípusát 2019. November 21-én mutatták be, aztán az idei évvel kezdődően egyre többször vitték nyilvános közutakra a RC jelölésű „releases candidate”-eket, azaz azokat a különböző verziójú modelleket, amelyek potenciálisan esélyesek voltak arra, hogy sorozatgyártásba kerüljenek.

Tesla CARS: Cybertruck, ATV, Roadster, Semi
photo: Steve Jurvetson / Wikipedia – CC BY 2.0

Addig is, amíg megláthatjuk a végleges, kereskedelmi forgalomba kerülő változatot és átadják a megrendelőnek az első néhány darabot, vessünk egy pillantást az Egyesült Államokbeli konkurencáira, amely a full size, azaz a nagyméretű pickup-okat jelenti (és nem tartozik ide a Rivian R1T, a Ford Ranger, vagy a Toyota Tacoma, stb.):

  • Ford F-sorozat, amelybe a „hagyományos” F-150 mellett az F-150 Raptor, az F-250, F-350 és az F-450 is beletartozik (mivel a Ford nem tesz közzé különálló statisztikát az egyes F-modellekről),
  • Chevrolet Silverado,
  • RAM 1500, és a teljesen elektromos testvérmodellek is:
  • az F-150 Lightning,
  • a Silverado EV
  • és az előrendelhető a már nem rendelhető, a 2024-ben gyártásba kerülő RAM 1500 REV, amely csak nyomokban hasonlít a koncepció változatrabezzeg a Cybertruck!

A táblázatban 2019-tól 2022-ig a teljes naptári év, 2023-ból pedig a Január 1-től Szeptember 30-ig terjedő időszak, azaz az első 3 negyedév eladásai találhatók meg.

Viszont nem kerültek be a táblázatba az alábbi gyártók következő modelljei:

  • a Chevy Silverado testvémodellje, a GMC Sierra 1500, mert évről évre nagyjából csak fele annyit értékesítenek belőle, mint a Silverado-ból,
  • a GMC HummerEV, amely inkább egy … izé, szóval 2021. Decembere és 2023. Szeptemberének végéig 2.071 darab adtak el és soha nem lesz belőle melós autó.
  • a Toyota Tundra, mert évente 100.000 körüli darabot adnak el belőle, 2021-ben és 2022-ben még ennyit se,
  • Nissan Titan eladási számai a 2019-es 32 ezerről 15.000-re zuhantak 2022-re, ezért a Nissan befejezte a Titan-ok forgalmazását.
több, mint 40 éve a Ford F-szériás pickupjai töretlenül vezetik az eladási listákat!
jól látható, hogy az eladások már most, a Tesla Cybertruck piacra lépését megelőzően is csökkenő tendenciát mutatnak

Nem kizárt, hogy a Cybertruck-ból November 30-án este, vagy December hónap során többet adnak át a megrendelőknek, mint amennyit a Chevrolet eladott a Silverado EV-ből a 3. negyedévben (2023Q4: 18 darab).

A Ford az F-150 Lightning-ből a forgalmazás első 15 hónapjában több darabot adott el (27.000+ darab) csak az USA-ban (forgalmazzák még: Mexikóban, Kanadában, Svájcban és Norvégiában), mint a Toyota a Mirai FCEV-ből az egész világon az elmúlt 9 évben:

„the company’s sales of hydrogen vehicles weren’t that significant. It has only sold fewer than 22,000 hydrogen fuel cell Mirai since 2014.”

Toyota’s Hydrogen Fuel Cell Vehicle Sales – November 6, 2023

– Lázadó

Amiről Nem Tudsz Semmit, Arról Ne Nyilatkozz!

Nem tudom, hogy ez hogyan történt a múltban, de mostanság nagy divatja lett annak, hogy tekintélyes szakemberek olyan témákban nyilvánulnak meg – újságírói kérdésre válaszolva -, amiről idejét múlt, esetleg marginális, vagy zéró tudásuk van… Továbbra sem szégyen azt mondani, hogy „ehhez én nem értek”, vagy „nem vagyok tisztában a részletekkel, így erre a kérdésre nem válaszolnék”, vagy „ismeret hiányában erről nem beszélnék”!

Viszont: ha a valaki magabiztosan beszél hülyeségeket egy olyan témában, amiről fogalma sincs, akkor az esetek többségében csak egyetlen dolog szokott megtörténni: a hallgatósága/olvasótábora hangosan kiröhögi, a nyilatkozó szaktekintély hitelét veszti majd ezt követően senki nem fogja őt komolyan venni még akkor sem, ha a saját szakterületéről nyilatkozik.

2023 Tesla Model Y – az egyik legkörnyezetbarátabb és egyben a legkereseetteb(!) személyautó a piacokon.

A Telex.hu cikke szerint Csaba László közgazdász azt mondta a Magyar Hang-nak adott interjúban a személyautózással kapcsolatban, hogy:

„nagy az esély arra, hogy a környezetszennyező elektromos autó csak átmeneti szerepet tölt majd be”.

Csaba László: Hatalmas a szakadék Magyarország és a fejlett világ között, ott nőtt a tudás értéke, itt csökkent

Hogy ezt és így valóban elmondta-e a közgazdász akadémikus, azt nem tudom leellenőrizni, mivel nem vagyok a Magyar Hang előfizetője, így nem férek hozzá a cikkhez, azaz eredetiben sajnos nem tudom elolvasni a Csaba Lászlóval készült interjút.
Szerintem szavazzuk meg a bizalmat a Telex cikkét megíró Molnár Rékának és higyjük el, hogy Csaba László valóban tett ilyen kijelentést, azaz szerinte a villanyautók környezetszennyezőek és nagy eséllyel csak átmeneti szerepet töltenenek be a személyi mobilitásban.

Nekem összesen csak két kérdésem van.

1., Ha Csaba úr szerint az elektromos autók környezetszennyezők, akkor a belső égésű motorral szerelt járművek azok vajon micsodák?

2., Miért nem lehet utána nézni, utána olvasni, informálódni adott témában, mielőtt egy ilyen meggondolatlan kijelentés elhangzik?

Egy Kattintás Után Megadom A Válaszokat A Kérdésekre – És Még Ennél Is TÖBBET!

A Dihidrogén-Monoxid-dal Üzemelő Autó

Össze vagyok zavarodva! Nem kicsit, hanem nagyon. Nem a vízautóval kapcsolatban, mert az úgy baromság, ahogyan van. Az nem világos a számomra, hogy végülis akkor kinek a nevéhez fűződik eme forradalmi, szenzációs, világraszóló – és ráadásul MAGYAR – találmány felfedezése?

Egy gyors kitérő! A vízautó lényege – ha jól értem az elképzelést a tervek mögött -, az, hogy:

  • az autóba ivóvizet töltünk (benzin, vagy gázolaj helyett), amelyet aztán
  • végtelenül egyszerű módon elektromosáram felhasználásval az elemeire bontunk: oxigénre és hidrogénre (lásd: elektrolízis – kémia óra, általános iskola 5. osztály)
  • Az így kapott oxigént kiengedjük a környezetbe,
  • de a hidrogénre vigyázunk és egy tartályba összegyűjtjük, ahonnan a belső égésű motor égésterében kerül felhasználásra, azaz elégetésre kerül (pont úgy, mint a benzin, vagy a gázolaj).
  • vízbontás: 1 egység ivóvíz = 8 rész oxigén + 1 rész hidrogén.

Mi a baj ezzel?
Azon kívül, hogy semmi értelme, azon kívül vajmi kevés.

Gyors kitérő vége.

Egészen eddig (2023 novembere) úgy volt, hogy gróf Spanyol Zoltán a találmány jogos birtokosan, Ő nyújtotta be az első szabadalmakat még 1982-ben. Aztán teltek-múltak az évek és Zoli bácsi állítólag teljes Magyarországok keresztül haknizta a Vízenergia Alapítvány színeiben, hogy megfelelő palimadarakat fogjon a soha senki által nem látott forradalmi, szenzációs, világraszóló magyar találmánya megépítéséhez, gyártáshoz, forgalmazásához:

  • A Szerkezethez, ami a víz nukleáris energiáját hasznosító vízégető meghajtás, amely felülírja az összes eddig általunk megismert és dokumentált létező fizikai és kémiai törvényt, ráadásul a folyamat végén csak vizet bocsát ki.
    Vagy mittudomén.

Mi lett a végeredménye a végtelenül hazafias feltalálósdinak? Egy hatalmas, ugyanakkor nagyon jól megérdemelt(!) pofára esés!

De miért is? Mert aki az energia- és anyagmegmaradás törvényeit szándékosan figyelmen kívül hagyja, annak már az előadásának az első percében kaszáltak! Viszont azt nem árt tudni, hogy a sok évtizednyi feltalálás, fejlesztés, tökéletesítés után se egy hitelesnek tűnő tervrajz, se egy működőképesnek látszó próba darab, azaz legalább 3 évtizednyi „munka” után Zoli bácsi semmit sem tud felmutatni!

Viszont erőteljes tudományos lábakon álló cáfolatok vannak bőven, jó olvasást kívánok: a BME (és a Miskolci Egyetem) tájékoztatója a vízhajtású autóról (2006. Április 23.). Ide kapcsolódik, hogy a tájékoztatóban megtalálható Palkovics László, Széchenyi-díjas magyar gépészmérnök, politikus, egyetemi tanár, egykori innovációs és technológiai miniszter (2018. május 18. – 2022. május 24.), a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának a neve is:

Bevallja a vélemény írója, hogy a személyes megbeszélések csak növelték kétségeit. Palkovics László egyetemi tanár a gépjárművek szakértője kereken elutasítja a szabadalom hasznosítását, mivel az a fizika alapvető törvényeit hagyja figyelmen kívül.

a BME (és a Miskolci Egyetem) tájékoztatója a vízhajtású autóról

Érdemes megemlíteni, hogy az Akadémiai Dolgozók Fórumának 2020. Október 28.-i közleménye alapján: „Véleményünk szerint nehéz lenne Palkovics Lászlónál kártékonyabb figurákat találni a magyar tudomány történetében, legalább az ‘50-es évekig kellene visszamenni a történelemben”.

Akinek nem barátja a Google Kereső, vagy nem feltétlen lapozgatja gyakran a BME weboldalát, az valószínűleg erről a hülyeségről a HVG, vagy az index oldalain is olvashatott 2006-ban. Aztán jött a második hullám, a 2010-es évek elején. 2011. Márciusában a Szkeptikus Blog-on a BME Fizikai Intézete adott hírt Zoli bácsi újabb „támadás-sorozatáról”, valamint az origo is írt a gróf úr forradalmi, szenzációs, világraszóló találmányáról és más vesztesekről, akik „Állítólag…”, de aztán hamar kiderült, hogy: „Ja, bocs, mégse!”.

Egy évvel később, 2012 nyarán „robbant a vízbomba” – amelyet a legnagyobb megdöbbenésre nem gróf Spanyol Zoltán, hanem Dr. Kulcsár Sándor dobott be a köztudatba – sajnos, azóta sem tudjuk, hogy mennyi adóforint elégetését követően: ez volt a hidrogénakkumulátoros autó, vagy áramautó, amelyről Zách Dani írt még a Totalcar-on 2012. Júniusában:

Kulcsár úr cége több évi kutatás során, a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézete, illetve a Műszaki Egyetem Gépjárművek Tanszéke közreműködésével, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól kapott pénzből fejlesztette ki az úgynevezett hidrogénakkumulátort, vagyis a hidrogén termelő és tároló rendszer rendszer lelkét.

Kipróbáltuk a vízzel hajtott autót – TotalcAR

Mindezek a sorok ma már tehát 11 évesek is elmúltak. Ennyi idő alatt lett egy amerikai start-up-ból (igen-igen, ők lesznek azok: a Marskórós CEO-val megáldott TESLA Inc.) multinacionális, a világ autógyártását és autópiacait felforgató és gyökeresen megváltoztató megavállalat, akinek 4 amerikai gyára mellett ázsiában és európában is van már gyáregysége és millió feletti eladásokat pródukál már jó pár éve. A Model S észak-amerikai kiszállításai meg hát pont 2012. Júniusában kezdődtek meg…

Ha pedig magyar példát kell hoznom, akkor ott az aiMotive. A cég 2015-ös alapítása óta sikert sikerre halmozva végül a nemzetközi porondon talált kérőre és méltán lehetünk büszkék az aiMotive csapata által elért eredményekre.

Egy Kattintás Után A Vízautó Még Gurul Tovább És Tovább És Tovább . . .

EMOB012 – Környezet- és Egészségvédelem

Bármennyire is meglepő, a környezetszennyezés nem a villanyautók megjelenésével kezdődött és nem a villanyautók miatt létezik még ma is. Egy valamivel tisztában kell lenned: a közlekedés által keltett zaj, a CO2, a NOX, a korom és a szálló por teljes mértékben pártfüggetlen – és még ateista is!

Ez a Podcast Feed és itt tudsz támogatni bennünket.
Köszönjük!

Az epizód meghallgatható a YouTube-on is!

Shownotes

  • Elektroszmog“Azért érzi a tested, hogy a nagyfeszültség felett ülsz pár centire. Ezért kimerítő a villanyautók vezetése.”
KATTINTS A FOLYTATÁSHOZ!

Napelem, Szaldós Elszámolás & A Megújult Tesla Model 3 (Frissítve!)

Szombat délután (Szeptember 2.), a „váratlan” megjelenés és az európai forgalmazás megkezdése után 48 órával arra voltam kíváncsi, hogy az általam rendszeresen nézett/hallgatott magyar YouTuber-ek mit mondanak, mit gondolnak a dizájnjában, az anyaghasználatában, a technológiájában jelentősen megújult Tesla Model 3-ról?

Mivel angol (és német és román és olasz) nyelven minden is megtudható az Augusztus utolsó estéjén megérkezett 2023. évi Tesla Model 3-ról, nem is igazán a technológiai részletek ismételgetése, hanem az egyes magyar YouTuber-ek személyes véleménye érdekelt volna… De nem tudhattam meg, mert … nem tudom, talán még nem akarták elmondani.

2023 Tesla Model 3 (Higland): ultra piros színben, 19″ Nova könnyűfém felnikkel

A hanyatló nyugaton (példuál: Románia) már mindenki megtudhatta az új Model 3-ról YouTube-on mindazt, amit akart, pedig a facelift-elt, 2023-as változat az első pillanattól kezdve megrendelhető Magyarországon is.

Mindezek ismeretében elmondható, vagyis elvárható lenne, hogy az édes anyanyelvünkön is hallhassunk, láthassunk annyit, amennyit csak lehet az 5 év után megújult Tesla Model 3-ról.

Miért, miért??

Azért, mert a magyarok körül-belül 56,7%-a nem beszél egyetlen idegen nyelvet sem.

Villanyautósok

Természetesen a megújult Model 3-ról szóló, részletes információkat tartalmazó cikk már olvasható a weboldalukon, amelyben megtekinthetők a Tesla pár másodperc hosszúságú marketing videói is. Mivel a legfrissebb podcast adásukat a megjelenés napján vették fel, sajnos a felfrissített Model 3 megérkezéséről pont lemaradtak, így aztán a főtéma a magyarországi napelem-tulajdonosok megszopatásáról havi szaldójának bevezetéséről szól.

A srácok szóbeli véleményére meg 1 hetet várnunk kell, de biztos vagyok benne, hogy nem lesznek adósaink és részletesen elmondják, hogy Ők mit gondolnak a jelentős frissítéseken átesett Tesla Model 3-ról.

A podcast epizód Augusztus 31-én került rögzítésre, csak pár órával a 2023-as Tesla Model 3 megérkezése előtt.

FRISSÍTÉS #3

Nem is kellett egy egész hetet várnunk (Köszi, Fiúk!) és megérkezett a felfrissített Tesla Model 3-ról szóló közel 10 perces Villanyóra adásrészlet, korábban, mint hogy a 193. epizód megjelent volna:

Handrás

Annak ellenére hogy a jelentős frissétekkel rendelkező „új” Tesla Model 3 megérkezése nem embargós, Handrás csak egy YT Short-ot tudott kitenni, amiből ugye csak pont az nem derül ki, ami engem érdekelne: a saját véleménye.

Egyébként pedig a legrissebb, a szombaton megjelent videója a magyarországi napelem-tulajdonosok megszopatásáról havi szaldójának bevezetéséről szól – a Model 3 nem került benne megemlítésre.

TeslaMaster

Június második fele óta teljes a csend a YT-csatornáján… tehát az Augusztus 31-én megjelent 2023-as Tesla Model 3-ról sem mondott még egy szót sem sajnos. De talán majd a következő napokban…

TotalCar + Karotta

Tudom, Karotta nyári szabadságát tölti, azaz töltötte Augusztus hónapban, ezért szünetel(t) a TC Híradó. A saját YT csatornájára meg Január óta nem tett fel semmiféle tartalmat. Nade, ma már Szeptember van, remélhetőleg a jövőhéten érkezik a folytatás és akkor az elsők között hallhatunk tőle a megújult Tesla Model 3-ról magyar nyelven…

2023 Tesla Model 3 (Higland): minimalista, fekete-fehér beltérrel

FRISSÍTÉS #2

Ahogyan az várható volt, a 99. TC Híradóban Karotta az megújult Tesla Model 3-ról is beszélt:

E-CARS.HU

FRISSÍTÉS #1

Az E-Cars.hu valahogyan lemaradt a listáról, így most pótolom.
A legutolsó videójuk a YT csatornájukra 2022. Február 11-én került, azóta viszont semmi……..

Check Engine

Értem, a villanyautózás nem igazán az Ő asztaluk. Igaz, korábban már csináltak egy igazán jó videót a Tesla-ról (és Musk-ról), de talán a törzsközönségük jobban érdeklődik a tuningolt Swift-ek és a KRESZ-szabályok értelmezésének megtárgyalása iránt…

A Felsorolás Egy Kattintás Után Folytatódik – Még Több Videóval!

EMOB011 – The Future Is Electric #2

Ez a Podcast Feed és itt tudsz támogatni bennünket.
Köszönjük!

Az epizód meghallgatható a YouTube-on is!

Shownotes

TÉVHITEK, FÉL INFORMÁCIÓK ÉS VALÓTLANSÁGOK A VILLANYAUTÓZÁSRÓL ÉS ANNAK JÖVŐJÉRŐL – 2. rész

2023 Mitsubishi RVR / ASX / Outlander Sport
2023 Nissan Leaf
  • Fuel Economy – ez az a link, ahol az általunk elmondott adatokat megtalálhatod.
  • Miért fontos a villanyautózás???
    • Kibocsátás-mentesen, vagy minimális kibocsátással közlekedni a városokban. Ne ott pöfögje ki a CO2-t, NOX-t, kormot a jármű, ahol élünk!
  • Zajszennyezés: „abból tudjuk, hogy csend van, hogy olyan hangokat hallunk, amiket nem szoktunk”.
a történelem hangos, büdös darabja…
  • Számunkra ezért is érthetetlen a tradícionális autógyártók, politikusok ellenállása! Mert ahogyan azt már eddig vagy 1.000-szer elmondtuk: mindannyian ugyanazt a levegőt lélegezzük be!
Hülye németek, német hülyék.
A belső égésű motornak volt 65 éve bizonyítani, de csúfosan megbuktak.
Mindegy, hogy milyen eredetű üzemanyagot töltesz a belső égésű motorba, az így is, úgy is mérgező gázokat fog kibocsátani az otthonod, a játszótér, az óvoda/iskola mellett.
Magyarországi üzemanyag árak 2023. Április 16-án.
Fizetnél-e 4-5.000 Ft-ot literenként a szintetikus üzemanyagért?
  • Mazda USA – California ONLY: 15 (in March: 4 pcs)“Actually, the single-digit results continue and are 96% lower than a year ago.” – Nem az Electrek, hanem az InsideEVs számolta ki az eladásokban elért 96%-os csökkenést. Elnézést kérünk a tévedésért!
  • Mazda’s USA CEO Says Longer-Range EVs Aren’t Sustainable
  • BYD BEV: 264,647
  • GM BEV: 20,670 (a TESLA US eladásainak 11,48%-a)
    • BOLT EV/EUV: 19.700
    • Cadillac Lyriq: 968
    • HummerEV: 2
  • Ford BEV: 10,866
  • VW BEV: 9,758
  • Rivian: building 9,395 EVs, selling 7,946
  • Hyundai reported a 22% decrease – BEV: 7,592
  • BMW: 6,585
  • Kia: 6,242
  • NISSAN: 5,214
  • Mercedes: 5,053
  • Audi: 4,438
  • Toyota bZ4x: 1,698
    • Lexus BEV: 185
  • Porsche: 1,527
  • LUCID: 1,368
  • Vinfast: 110
  • H2-FCEV:
    • Hyundai NEXO: 65 (-60.8%)
    • Toyota MIRAI: 668 (-6.6%)
  • Ford Maverick
  • Mazda Tribute
  • Honda E
  • Honda Civic Hybrid
  • 1991 BMW Z11 (E1)
  • 1995 SsangYong CCR-1
  • 1999 Honda FCX
  • 2003 Toyota Fine-S Concept
    “the FINE-S concept is an example of Toyota’s ongoing commitment to expand technology for environmentally friendly cars and trucks. The futuristic high-performance look of the FINE-S reveals the potential styling versatility for fuel-cell vehicles. The adaptability of the Toyota fuel cell system components make it possible to install the technology in a wide variety of vehicle types, shapes and sizes, based on a shared platform.”
    “The FINE-S is representative of the future of fuel-cell vehicles as being high in styling and high in performance.”
  • A hidrogén a jövő üzemanyaga. Vagy várj… nem is!
  • NEM 2017, hanem 2013! Elnézést kérünk a tévedésért!
    Toyota Mirai FCEV sales
    global, 2014-NOV.30.2022: 21,475 vehicles,
    USA, 2015-DEC.31.2022: 11,368 vehicles
    vs.
    TESLA Model S sales in 2013: 22,477 vehicles.
  • Tesla runs 4,936 Supercharger stations in over 40 countries in the end of Q1 2023.

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!

EMOB010 – The Future Is Electric #1

Ez a Podcast Feed és itt tudsz támogatni bennünket.
Köszönjük!

Az epizód már meghallgatható a YouTube-on is!

Shownotes

TÉVHITEK, FÉL INFORMÁCIÓK ÉS VALÓTLANSÁGOK A VILLANYAUTÓZÁSRÓL ÉS ANNAK JÖVŐJÉRŐL – 1. rész

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!

Mérlegen A Villanyautók – 2. rész: Össztömegek

Akinek nem lenne meg, hogyan kezdődött ez a 2 részes cikk-sorozat, attól azt kérem, hogy mielőtt most tovább olvasna, kattintson előbb ide és olvassa el az első részt, hogy képbe kerüljön!

Mérlegre velük!

– elektromos autók tömege kategóriától és felépítéstől függően több száz kilóval haladja meg a benzines vagy dízelmotoros társaikét – és ennek van-e valami oka? A cikkből sajnos nem derül ki.

De vajon miért van olyan érzésem, hogy megint „cherry picking” van a közbeszédben? Az autók össztömege csak és kizárólag akkor fontos, amikor villanyautókról beszélünk, de akkor nagyon.

Ha már a itt tartunk, akkor nézzük meg a teljesen véletlenszerűen kiválasztott járművek össztömegeit közelebbről. Hogy kontextusba tegyük ezt, megadom a járművek méreteit – és ha rendelkezésre áll, akkor az elektromos autóknál az akkupakkok méretét is. A sorrend a következő:

tengelytáv – hosszúság – szélesség – magasság, és végül az:

össztömeg.

Villanyautók – Polestar

Az elsőnek jöjjön a Polestar 3, mert Dani erről az autóról ír (lásd a cikk első részét). Az akkupakk mérete: 111 kWh: 2,99 méter – 4,9 méter – 2,12 méter – 1,61 méter, az össztömege:

2.584 – 2.670 kg

Méretes egy autó, abszolút a felső kategóriában játszik, nem egy közepes méretű CUV. Amely leírás inkább a „kistesójára” illik, márkán belül a Polestar 2 található meg egy egész méretosztállyal lejebb: 2,74 m – 4,61 m – 1,86 m – 1,48 m, az össztömegek pedig:

alapértelmezett hatótáv, szimpla motoros, akkupakk br. 69 kWh:

1.940 kg

hosszú hatótáv, dupla motoros, akkupakk br. 78 kWh:

2.150 kg

Úgy tudom – internetes információk alapján -, hogy a Polestar-ok azért nehezebbek a hasonló méretű villanyautós társaiknál, mert mindenki máshoz képest ők sokkal több rozsdamentes acélt használnak az autó karosszériájában – szemben az alumínium-ötvözetekkel és a karbonszálas műanyagokkal -, mint más autógyártók.

Hogy ennek mi az oka? Miért döntött így a gyártó? Mit jelent és mihez képest használnak „sokkal több rozsdamentes acélt az autó karosszériájában„? Ezekre sajnos én nem tudom a választ … lehet, hogy erre egy újságírónak kellett volna rákérdeznie a gyártónál?

A vas és az acél országa? Nem! Az acél és az acél járműve!

Ugyanakkor: látván a Polestar 3 súlyát, emberek milliói találhatnak nyugalmat a gyötrő évtizedek után! VÉGRE!! Na de miért is írom ezt?

Mert már a 90-es évek óta azt hallgatjuk, hogy:

„Bezzeg a régi autókban még volt anyag:
azokat nem óccsó műanyagból, meg puha alumíneumbó csináták, hanem acélból!”

Akkor hát tessék, a siránkozás, a nyavajgás a kérés meghallgatásra talált: a kínaiak hallják, a kínaiak tudják, hogy mi kell az okoskodó népnek: acél és még több acél, amennyi csak belefér.

Így lesz a felső kategóriás villanyautójuk 2,5 tonna.

Most már csak azt kelle eldöntenie a népnek, hogy mi a szart is akar valójában?

Mert 1 popóval 2 lovat nem lehet megülni! Ezt már a hátrafelé nyilazó szittya magyarok is tudták.

Villanyautók – TESLA, VW, NISSAN, HYUNDAI

Tesla Model Y, az ultramegakedvenc villanyautó mind Észak-Amerikában, mint Európában. Méreteiben érzésem szerint inkább a Polestar 2-höz áll közelebb: 2.89 m – 4,75m – 1,92 m – 1,62 m:
alapértelmezett hatótáv, szimpla motoros, akkupakk 75 kWh:

1.780 kg

hosszú hatótáv, dupla motoros, akkupakk 75 kWh:

2.000 kg

Jól látható, hogy ugyanaz kihozható kevesebből is. A Model Y valamelyest nagyobb autó, még a 75 kWh akkupakkal is könnyebb, mint a Polestar 2 a 69 kWh-sal. Ennyit számít a villanymotorok és a további alaktrészek, részegységek sülya: Model 3 és a Model Y elektromotorjainak súlya 45-50 kg/darab.

Tesla Model 3, a ma kapható legjobb szolgáltatás kínálattal rendelkező villany-szedán (tehát nem egyterű, nem cross-over, stb.): 2,86 m – 4,69 m – 1,85 m – 1,44 m:

alapértelmezett hatótáv, szimpla motoros, akkupakk 54 kWh:

1.611 kg

alapértelmezett hatótáv plusz, szimpla motoros, akkupakk 62 kWh:

1.645 kg

hosszú hatótáv, szimpla motoros, hátsó kerék hajtás, akkupakk 75 kWh:

1.730 kg

hosszú hatótáv, dupla motoros, össze-kerék hajtás, akkupakk 82 kWh:

1.847 kg

A pletykákkal ellentétben tehát még véletlenül sem 2,5 tonnásak a „kis” TESLA-k, a Model Y is csak a legmagasabb opció választása esetén éri el a 2.000 kg-ot.

A CIKK EGY KATTINTÁS UTÁN FOLYTATÓDIK!

EMOBOUT01 – Toyota’s Tragedy, BMW’s Bullshit

Shownotes

SONY VISION-S 01
  • Pickup-ok és a utánfutó lakókocsik…
  • Nahát! Elektromos pickup-pal vontatni is lehet!
  • Dízel-hibrid mozdonyok története:
    • Kedvencem a NoHAB, azaz a MÁV M61-e, amely 106 tonna és még nem kötöttek utána semmit.
    • “Az M61 mozdonyban egy 1435 kW teljesítményű, 16 hengeres, kétütemű, rés- és szelepvezérlésű, V hengerelrendezésű EMD-567 típusú motor található. Hagyományos hajtásrendszerű, amelyben az egyenáramú főgenerátor termeli a vontatómotorok részére szükséges villamos áramot (600 V).”
    • NoHAB NSB Di 3
    • De hogyan kezdődött?
    • Doodlebug (rail car): “General Electric (“GE”) was the pioneer of gas-electric railcars: GE in February, 1906 rebuilt a wood passenger coach into a gas-electric unit which was placed in trial service on the Delaware and Hudson Railroad.[4] The St. Louis–San Francisco Railway was an early adopter of this technology, placing an initial order for ten gas-electric units in 1910 and seven additional by 1913, giving it the distinction of having the largest fleet of gas-electric motor cars in the country. The petroleum-electric drive control system invented in 1914 by Hermann Lemp, an engineer with GE, became the technological foundation of self-propelled gasoline railcars in the 1920s.“
    • Electro-Motive Diesel: “Electro-Motive Diesel traces its roots to the Electro-Motive Engineering Corporation, a designer and marketer of gasoline-electric self-propelled rail cars founded in 1922 and later renamed Electro-Motive Company (EMC). In 1930, General Motors purchased Electro-Motive Company and the Winton Engine Co., and in 1941 it expanded EMC’s realm to locomotive engine manufacturing as Electro-Motive Division (EMD).”
    • The EMD F7 is a 1,500 horsepower (1,100 kW) Diesel-electric locomotive produced between February 1949 and December 1953 by the Electro-Motive Division of General Motors (EMD) and General Motors Diesel (GMD).
  • Toyota MZ/x … Toyota MZ4/bx … Toyota BZ4x SUV
Nikola Tre H2-FCEV Class 8 truck
  • Hydrogen vs. Helium (Facebook video)
  • Zero Emission Vehicle Infrastructure Program
    • 97 projekt kizárólag BEV töltőállomásokat,
    • 0 (nulla!) projekt pedig H2-FCEV töltőállomást fog majd építeni.
  • BMW – The Bullshit Generator spins on #LEVEL99999
    • BMW Says Tesla’s Electric Vehicle Dominance Is Over (Apr 19, 2022): „BMW has ambitious plans for electric vehicles, projecting that at least one of every two sales by 2030 will be fully electric. As its sales grow, the German automaker intends to challenge Tesla’s dominance of the US electric vehicle market. As a reminder, Tesla ended the Bavarian company’s reign over the US luxury car market last year. (According to Cox Automotive, Tesla sold nearly 16,000 more cars than BMW in the US in 2021, regardless of fuel type.)This year, BMW aims to sell 200,000 EVs globally, doubling last year’s deliveries. While that’s still far from Tesla’s more than 930,000 sales in 2021 and likely 1 million+ sales in 2022, BMW executives appear confident that Tesla will lose its competitive advantage.”
    • Some new BMWs will need a software update to get Wi-Fi, Android Auto, and Apple CarPlay (May 9, 2022): BMW is temporarily shipping some new vehicles without support for Android Auto, Apple CarPlay, and Wi-Fi after changing chip suppliers. The chips from the new supplier need a software update to make Android Auto and CarPlay accessible through the Android / Apple interface. According to BMW spokesperson Phil Dilanni, this doesn’t affect any vehicles in the US or Canada.“The chips built into these cars in the first four months of this year need updated software in order to be fully functional and offer Apple CarPlay/Android Auto and Wi-Fi capability,” Dilanni said in an emailed statement to The Verge. “Rather than delay production / handover of these cars until work on the software update was completed, we have been delivering the cars to customers with the information that Apple/Android and Wi-Fi will become available via an update by end of June at the latest.””
  • BEZZEG A TESLA!
    • Tesla rewrote its own software to survive the chip shortage (Jul 26, 2021): ““We were able to substitute alternative chips, and then write the firmware in a matter of weeks,” Musk said. “It’s not just a matter of swapping out a chip; you also have to rewrite the software.”This approach has helped Tesla maintain high levels of production, delivering over 200,000 vehicles to customers over the course of the last three months, the company said. Tesla generated $11.9 billion in revenue in the quarter, including $1.1 billion in profit.”
    • Tesla Vs Chip Shortage: In-House Strategies Come To The Rescue (Jan 29, 2022)

EMOB006 – 100.000 darab Tesla Model 3

Shownotes