EMOB012 – Környezet- és Egészségvédelem

Bármennyire is meglepő, a környezetszennyezés nem a villanyautók megjelenésével kezdődött és nem a villanyautók miatt létezik még ma is. Egy valamivel tisztában kell lenned: a közlekedés által keltett zaj, a CO2, a NOX, a korom és a szálló por teljes mértékben pártfüggetlen – és még ateista is!

Ez a Podcast Feed és itt tudsz támogatni bennünket.
Köszönjük!

Az epizód meghallgatható a YouTube-on is!

Shownotes

  • Elektroszmog“Azért érzi a tested, hogy a nagyfeszültség felett ülsz pár centire. Ezért kimerítő a villanyautók vezetése.”
KATTINTS A FOLYTATÁSHOZ!

Apple Event 2023

„Hogy jön ez most ide?” – hangozhat el a teljesen jogos kérdés. Természetesen úgy, hogy környezetvédelmi szempontok alapján közelítjük meg az új Apple Watch-ok és az új iPhone 15 sorozat bejelentését, bemutatását.

Aki régóta hallgat bennünket, az tudja jól, hogy az Elektromobilitás Podcast-ban nem csak villanyautózunk, akku-technológiázunk meg Toyota Mirai-t fikázunk, hanem aktívan foglalkozunk a megújuló energiaforrásokkal, a környezetvédelemmel is.

Így kerül tehát képbe most az Szakács Timót és csapata.

Az idén Szeptember 12-én került megrendezésre publikálásra az Apple Event videó, ahol az új Apple Watch Series 9, az új Apple Watch Ultra 2 bemutatása mellett megismerhettünk az új iPhone 15 sorozat 4 tagját is.

És!

Az iPhone 15-tel végre, VÉGRE(!) búcsút inthetünk a Lightning portnak, amely 2012-vel kezdődően volt az iPhone-ok és iPad-ek (és egyéb Apple hardverek) töltő- és adatportja (is). Valami különös oknál fogva egyes iPad modelleken már 2018-ban bevezetésre került az USB-C port… de az iPhone-oknál egészen 2023-ig várni kellett a váltásra!

Ez alkalommal az Apple ahelyett, hogy csak simán felsorolta volna a száraz adatokat és információkat egy hatalmas kijelző előtt állva arról, hogy milyen eredményeket értek el a szén-lábnyomuk (a.k.a. carbon footprint) csökkentése érdekében, s milyen további célokat kívánnak teljesíteni 2030-ig, a kreatívok igazán kitettek magukért: egy közel 5 és fél perces rövidfilmben sorolták fel, hogy hol tartanak most, 2023 őszén!

Mother Nature needs a status report from Apple’s Environmental Team

Ennyi lenne az ups, és a downs pedig… szóval nem lehetünk teljesen büszkék az elért eredményekre. De is miért nem?

Erről bővebben a soron következő, Szeptemberben megjelenő Elektromobilitás Podcast epizódban mesélünk majd!

Lator & Lázadó

EMOB011 – The Future Is Electric #2

Ez a Podcast Feed és itt tudsz támogatni bennünket.
Köszönjük!

Az epizód meghallgatható a YouTube-on is!

Shownotes

TÉVHITEK, FÉL INFORMÁCIÓK ÉS VALÓTLANSÁGOK A VILLANYAUTÓZÁSRÓL ÉS ANNAK JÖVŐJÉRŐL – 2. rész

2023 Mitsubishi RVR / ASX / Outlander Sport
2023 Nissan Leaf
  • Fuel Economy – ez az a link, ahol az általunk elmondott adatokat megtalálhatod.
  • Miért fontos a villanyautózás???
    • Kibocsátás-mentesen, vagy minimális kibocsátással közlekedni a városokban. Ne ott pöfögje ki a CO2-t, NOX-t, kormot a jármű, ahol élünk!
  • Zajszennyezés: „abból tudjuk, hogy csend van, hogy olyan hangokat hallunk, amiket nem szoktunk”.
a történelem hangos, büdös darabja…
  • Számunkra ezért is érthetetlen a tradícionális autógyártók, politikusok ellenállása! Mert ahogyan azt már eddig vagy 1.000-szer elmondtuk: mindannyian ugyanazt a levegőt lélegezzük be!
Hülye németek, német hülyék.
A belső égésű motornak volt 65 éve bizonyítani, de csúfosan megbuktak.
Mindegy, hogy milyen eredetű üzemanyagot töltesz a belső égésű motorba, az így is, úgy is mérgező gázokat fog kibocsátani az otthonod, a játszótér, az óvoda/iskola mellett.
Magyarországi üzemanyag árak 2023. Április 16-án.
Fizetnél-e 4-5.000 Ft-ot literenként a szintetikus üzemanyagért?
  • Mazda USA – California ONLY: 15 (in March: 4 pcs)“Actually, the single-digit results continue and are 96% lower than a year ago.” – Nem az Electrek, hanem az InsideEVs számolta ki az eladásokban elért 96%-os csökkenést. Elnézést kérünk a tévedésért!
  • Mazda’s USA CEO Says Longer-Range EVs Aren’t Sustainable
  • BYD BEV: 264,647
  • GM BEV: 20,670 (a TESLA US eladásainak 11,48%-a)
    • BOLT EV/EUV: 19.700
    • Cadillac Lyriq: 968
    • HummerEV: 2
  • Ford BEV: 10,866
  • VW BEV: 9,758
  • Rivian: building 9,395 EVs, selling 7,946
  • Hyundai reported a 22% decrease – BEV: 7,592
  • BMW: 6,585
  • Kia: 6,242
  • NISSAN: 5,214
  • Mercedes: 5,053
  • Audi: 4,438
  • Toyota bZ4x: 1,698
    • Lexus BEV: 185
  • Porsche: 1,527
  • LUCID: 1,368
  • Vinfast: 110
  • H2-FCEV:
    • Hyundai NEXO: 65 (-60.8%)
    • Toyota MIRAI: 668 (-6.6%)
  • Ford Maverick
  • Mazda Tribute
  • Honda E
  • Honda Civic Hybrid
  • 1991 BMW Z11 (E1)
  • 1995 SsangYong CCR-1
  • 1999 Honda FCX
  • 2003 Toyota Fine-S Concept
    “the FINE-S concept is an example of Toyota’s ongoing commitment to expand technology for environmentally friendly cars and trucks. The futuristic high-performance look of the FINE-S reveals the potential styling versatility for fuel-cell vehicles. The adaptability of the Toyota fuel cell system components make it possible to install the technology in a wide variety of vehicle types, shapes and sizes, based on a shared platform.”
    “The FINE-S is representative of the future of fuel-cell vehicles as being high in styling and high in performance.”
  • A hidrogén a jövő üzemanyaga. Vagy várj… nem is!
  • NEM 2017, hanem 2013! Elnézést kérünk a tévedésért!
    Toyota Mirai FCEV sales
    global, 2014-NOV.30.2022: 21,475 vehicles,
    USA, 2015-DEC.31.2022: 11,368 vehicles
    vs.
    TESLA Model S sales in 2013: 22,477 vehicles.
  • Tesla runs 4,936 Supercharger stations in over 40 countries in the end of Q1 2023.

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!

EMOB010 – The Future Is Electric #1

Ez a Podcast Feed és itt tudsz támogatni bennünket.
Köszönjük!

Az epizód már meghallgatható a YouTube-on is!

Shownotes

TÉVHITEK, FÉL INFORMÁCIÓK ÉS VALÓTLANSÁGOK A VILLANYAUTÓZÁSRÓL ÉS ANNAK JÖVŐJÉRŐL – 1. rész

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!

Mérlegen A Villanyautók – 1. rész: A Hiányzó Információk

Október 17-én jelent meg Zách Dániel cikke a Telex-en az új Polestar 3-ról „Ultramodern és dög nehéz: saját csapdájában vergődik a jövő autója” címmel. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány észrevételt tenni, mert egy kicsit hiányosnak érzem a publikációt.

A cikk első bekezdésében azt olvashatjuk, hogy:

francia Energia- és Környezetgazdálkodási Ügynökség (Agence de la transition écologique – ADEME), a héten zajló Párizsi Autószalon elé időzített cikkben hívja fel a figyelmet arra, hogy a jövő autói egyelőre dög nehezek, ami bizonyos esetekben kérdésessé teszi a környezetvédelemben betöltött szerepüket. Az elektromos autók tömege kategóriától és felépítéstől függően több száz kilóval haladja meg a benzines vagy dízelmotoros társaikét, aminek egyértelmű oka a hajtásukhoz használt lítiumion-akkumulátor.”

Nézzük részleteiben.

Amit még el kellett volna mondani:

– a jövő autói egyelőre dög nehezek – nem, nem azok, átlagban hozzák ugyanazt az össztömeget, mint az elmúlt 15-20 év ICE (azaz belső égésű motorral szerelt: benzines, hibrid és dízel) modelljei. Tapasztalatunk szerint a villanyautókat sokan szeretik a méretükhöz képest egy kategóriával alattuk található belső égésű motorral szerelt autó típusokhoz hasonlítani mind méretben, mind az össztömeg tekintetében.

– bizonyos esetekben kérdésessé teszi a környezetvédelemben betöltött szerepüket. – bizonyos esetekben talán, amúgy meg egyáltalán nem. Egy biztos: így is, úgy is csak árammal tölthetők fel az akkumulátorcsomagok és ezért az elektromos autóknak nincs szükségük:

  • sem motorolajra,
  • sem fosszilis üzemanyagra

a működésükhöz, azaz nem bocsátanak ki bizonyos esetekben a motorolajjal kevert üzemanyagük égéstermékét. Már ha a gyerták rendesen adnak szikrát és jó a keverési arány és tökéletes égés megy végre az égéstérben… Hmm, mennyi mindentől függ, hogy mit pufog ki az autó a cső végén?!

Az egyes villanyautó modellek között csak annyi a különbség, hogy hány tízezer megtett kilométert követően dolgozzák le az gyártásuk során megtermelt CO2-t: 27.000, vagy 78.000 km után – ez a nagy kérdés! És a Polestar már erre is adott egy megfejtést – igaz, kissé „pesszimistát”:

„Calculate everything as the researcher thinks that it would be fair and a Polestar 2 charged by renewable electricity would break even with ICE vehicles after 25,000 km (16,000 miles). If the EU electricity mix was considered, break-even would happen by 27,000 km (almost 17,000 miles), not 78,000 km (49,000 miles) as the report and Polestar said.”

klikk az illusztrációra a nagyobb nézethez

Hogyan történt ez? Az helyzet az, hogy az ellenpéldának hozott XC40 benzines CUV-nál a valósághoz képest kedvezőbb fogyasztással számoltak. Ha a valós közlekedési körülmények közötti fogyasztási értékeket veszik figyelembe, akkor a Polestar 2 már jóval korábban ledolgozza a az XC40-hez képest a gyártása során kibocsátott CO2-t.

Study Against EVs Backed By Legacy Automakers Is Debunked In Epic Way

Ami sokkal lényegesebb, mint az össztömeg:

Ennél sokkal fontosabb, hogy a villanyautók tölthetők részben, vagy kizárólag megújjuló energiaforrásból származó árammal. Míg a belső égésű motorral szerelt járművek (benzin, híbrid, dízel) nem működőképesek motorolaj és benzin, vagy gázolaj nélkül.

A villanyautó, még ha a „legkoszosabb” árammal is töltjük az akkumulátort, akkor is környezetbarátabb mint bármi, amibe fosszilis üzemanyagot kell tankolni.

A CIKK EGY KLIKKELÉS UTÁN FOLYTATÓDIK!

Kobalt, Lítium És Az Akkumulátor Gyártás

Jó reggelt kívánok! És nem csak azért, mert nálunk még reggel van, amikor ezeket a sorokat írom, hanem azért is, mert szeretném, ha felébrednének azok, akik alvajárva élnek közöttünk.

Egy kommentre reagálunk. Amit ugyan nem nekünk írtak, de

  • hatalmas csacsiságokat írtak le benne, amelyekre
  • sokan – gondolkodás nélkül – helyeslően bólogatnak.

ÉBRESZTŐ!! Ne higgyjünk már el minden egyes szót, amelyet egy indulatos kommentben olvashatunk. Hol van a kritikus gondolkodás?! Hol vannak a tények?

Akkumulátorok, nyersanyagok

Állítás:

„Ezeket a fostartály elektromos autókat környezetbarátnak beállitani csak dedósoknak lehet. Fosszilis égetéssel áramot csinálunk. Litium Boliviából, Kobalt kongóbol. Kitermelni, kikötőbe szállitani, tankerrel Rotterdamba, kamionnal Gödre. Anyátok…..Mi ebben a környezetbarát????”

Cáfolatok, szépen sorban:

Az elektromos autó nem egy fostartály – legfeljebb nem tudsz róluk semmit sem. De ha szerinted mégis csak azok, akkor a belső égésű motorral működő autók vajon micsodák?

Segítek: vagy 15-ször akkora fostartályok, s velük együtt az olajkutak, finomítók, benzinkutak, autószerelő műhelyek az olajcserékkel, stb. szintén azok.

Nem a villanyautóval, vagy az akkutechnológiával van baj … hanem az emberrel.

Magyarországon pedig a korrupt és unintelligens Kormánnyal. Akiknek egyáltalán nincs zöld politikájuk. Mivel továbbra is ugyanúgy szeretnek a zavarosban halászni, mint tették azt egykori KISZ-tagként, vagy MSzMP-s elvtársként 1989 előtt. Attól, hogy kifordítja a köpönyegét, attól alatt még ugyanaz a velejéig romlott politikus marad. Ez van, erre szavazott a nép, ezeknek adtak hatalmat, ahelyett, hogy elzavarták volna őket 32 évvel ezelőtt…

De hát kinek mit intézett a kormánya, ugye?!

Amit a fenti Átlátszós videóban látsz, az magyar sajátosság. Valahogy Nevada-ban, Spark-ban nincsenek ilyen jellegű gondok… Hány alkalommal olvashattad, hogy problémák voltak a Tesla akkumulátor gyáraival? Az igazi tökönrúgás az volt, hogy az olaj- és gázfüggővé vált az emberiség. És ezt kiválóan kiszolgálja a korrupt magyar környezetvédelem-ellenes politikai elit. Az önkormányzat, a hatóság is tehetetlen? Vajon miért?

Akkumulátor gyáraktól függetlenül is azon voltak és vannak a Kormányban, hogy a lehető legtöbb földgázt és kőolajat vegye megy az MVM a oroszoktól, mindegy, hogy mennyi az ára, a lakosság fizesse meg – és ne napelemre költse a pénzt.

A CIKK FOLYTATÁSÁHOZ KÉRLEK, MOST KLIKKELJ IDE! KÖSZI!