Bármennyire is meglepő, a környezetszennyezés nem a villanyautók megjelenésével kezdődött és nem a villanyautók miatt létezik még ma is. Egy valamivel tisztában kell lenned: a közlekedés által keltett zaj, a CO2, a NOX, a korom és a szálló por teljes mértékben pártfüggetlen – és még ateista is!
„Hogy jön ez most ide?” – hangozhat el a teljesen jogos kérdés. Természetesen úgy, hogy környezetvédelmi szempontok alapján közelítjük meg az új Apple Watch-ok és az új iPhone 15 sorozat bejelentését, bemutatását.
Aki régóta hallgat bennünket, az tudja jól, hogy az Elektromobilitás Podcast-ban nem csak villanyautózunk, akku-technológiázunk meg Toyota Mirai-t fikázunk, hanem aktívan foglalkozunk a megújuló energiaforrásokkal, a környezetvédelemmel is.
Így kerül tehát képbe most az Szakács Timót és csapata.
Az idén Szeptember 12-én került megrendezésre publikálásra az Apple Event videó, ahol az új Apple Watch Series 9, az új Apple Watch Ultra 2 bemutatása mellett megismerhettünk az új iPhone 15 sorozat 4 tagját is.
És!
Az iPhone 15-tel végre, VÉGRE(!) búcsút inthetünk a Lightning portnak, amely 2012-vel kezdődően volt az iPhone-ok és iPad-ek (és egyéb Apple hardverek) töltő- és adatportja (is). Valami különös oknál fogva egyes iPad modelleken már 2018-ban bevezetésre került az USB-C port… de az iPhone-oknál egészen 2023-ig várni kellett a váltásra!
Ez alkalommal az Apple ahelyett, hogy csak simán felsorolta volna a száraz adatokat és információkat egy hatalmas kijelző előtt állva arról, hogy milyen eredményeket értek el a szén-lábnyomuk (a.k.a. carbon footprint) csökkentése érdekében, s milyen további célokat kívánnak teljesíteni 2030-ig, a kreatívok igazán kitettek magukért: egy közel 5 és fél perces rövidfilmben sorolták fel, hogy hol tartanak most, 2023 őszén!
Mother Nature needs a status report from Apple’s Environmental Team
Ennyi lenne az ups, és a downs pedig… szóval nem lehetünk teljesen büszkék az elért eredményekre. De is miért nem?
Erről bővebben a soron következő, Szeptemberben megjelenő Elektromobilitás Podcast epizódban mesélünk majd!
TÉVHITEK, FÉL INFORMÁCIÓK ÉS VALÓTLANSÁGOK A VILLANYAUTÓZÁSRÓL ÉS ANNAK JÖVŐJÉRŐL – 1. rész
Hol tart ma, 2023. Márciusában a modern villanyautózás? a modern villanyautózás a Nissan Leaf-fel és a Tesla Model S-sel kezdődött a 2010-es évek elején, mondjuk úgy, hogy 1 évtizede:
Új sorozatot indítottunk, kisérleti jelleggel. Ezekben a cikkekben a tények mellett bőven lesz szarkazmus, csipkelődős humor, görbe tükör és nyílt őszinteség. Reméljük, hogy majd teccikérteni és teccikértékelni is.
Életbevágóan Fontos Kérdések benzin/dízel/hibrid autóval közlekedőktől:
Mi lesz majd akkor, amikor mindenki egyszerre akar villanyautót tölteni?
Mi lesz majd akkor, ha az elektromos hálózat nem bírja majd a megnövekedett terhelést és leég?
Mi lesz majd akkor, ha sorban kell állni a villanyautó töltőknél?
Mi lesz majd akkor, ha a villanyáram a duplájára drágul?
Mi lesz majd akkor, ha a benzinkutakon (figyelem, többes szám!) elfogynak az üzemanyagok?
Mert ugye most pont ez történt: országos üzemanyag-hiány van Magyarországon.
Semmi gond, mert az belső égésű motoros autóval közlekedők (benzin, dízel, hibrid) kifejezetten örülnek annak, hogy ki vannak szolgáltatva az olajipari cégeknek, meg a Magyar Kormány abszolút szakmaiatlan, ostoba döntéseinek.
– elektromos autók tömege kategóriától és felépítéstől függően több száz kilóval haladja meg a benzines vagy dízelmotoros társaikét – és ennek van-e valami oka? A cikkből sajnos nem derül ki.
De vajon miért van olyan érzésem, hogy megint „cherry picking” van a közbeszédben? Az autók össztömege csak és kizárólag akkor fontos, amikor villanyautókról beszélünk, de akkor nagyon.
Ha már a itt tartunk, akkor nézzük meg a teljesen véletlenszerűen kiválasztott járművek össztömegeit közelebbről. Hogy kontextusba tegyük ezt, megadom a járművek méreteit – és ha rendelkezésre áll, akkor az elektromos autóknál az akkupakkok méretét is. A sorrend a következő:
tengelytáv – hosszúság – szélesség – magasság, és végül az:
össztömeg.
Villanyautók – Polestar
Az elsőnek jöjjön a Polestar 3, mert Dani erről az autóról ír (lásd a cikk első részét). Az akkupakk mérete: 111 kWh: 2,99 méter – 4,9 méter – 2,12 méter – 1,61 méter, az össztömege:
2.584 – 2.670 kg
Méretes egy autó, abszolút a felső kategóriában játszik, nem egy közepes méretű CUV. Amely leírás inkább a „kistesójára” illik, márkán belül a Polestar 2 található meg egy egész méretosztállyal lejebb: 2,74 m – 4,61 m – 1,86 m – 1,48 m, az össztömegek pedig:
hosszú hatótáv, dupla motoros, akkupakk br. 78 kWh:
2.150 kg
Úgy tudom – internetes információk alapján -, hogy a Polestar-ok azért nehezebbek a hasonló méretű villanyautós társaiknál, mert mindenki máshoz képest ők sokkal több rozsdamentes acélt használnak az autó karosszériájában – szemben az alumínium-ötvözetekkel és a karbonszálas műanyagokkal -, mint más autógyártók.
Hogy ennek mi az oka? Miért döntött így a gyártó? Mit jelent és mihez képest használnak „sokkal több rozsdamentes acélt az autó karosszériájában„? Ezekre sajnos én nem tudom a választ … lehet, hogy erre egy újságírónak kellett volna rákérdeznie a gyártónál?
A vas és az acél országa? Nem! Az acél és az acél járműve!
Ugyanakkor: látván a Polestar 3 súlyát, emberek milliói találhatnak nyugalmat a gyötrő évtizedek után! VÉGRE!! Na de miért is írom ezt?
Mert már a 90-es évek óta azt hallgatjuk, hogy:
„Bezzeg a régi autókban még volt anyag: azokat nem óccsó műanyagból, meg puha alumíneumbó csináták, hanem acélból!”
Akkor hát tessék, a siránkozás, a nyavajgás a kérés meghallgatásra talált: a kínaiak hallják, a kínaiak tudják, hogy mi kell az okoskodó népnek: acél és még több acél, amennyi csak belefér.
Így lesz a felső kategóriás villanyautójuk 2,5 tonna.
Most már csak azt kelle eldöntenie a népnek, hogy mi a szart is akar valójában?
Mert 1 popóval 2 lovat nem lehet megülni! Ezt már a hátrafelé nyilazó szittya magyarok is tudták.
Villanyautók – TESLA, VW, NISSAN, HYUNDAI
Tesla Model Y, az ultramegakedvenc villanyautó mind Észak-Amerikában, mint Európában. Méreteiben érzésem szerint inkább a Polestar 2-höz áll közelebb: 2.89 m – 4,75m – 1,92 m – 1,62 m: alapértelmezett hatótáv, szimpla motoros, akkupakk 75 kWh:
1.780 kg
hosszú hatótáv, dupla motoros, akkupakk 75 kWh:
2.000 kg
Jól látható, hogy ugyanaz kihozható kevesebből is. A Model Y valamelyest nagyobb autó, még a 75 kWh akkupakkal is könnyebb, mint a Polestar 2 a 69 kWh-sal. Ennyit számít a villanymotorok és a további alaktrészek, részegységek sülya: Model 3 és a Model Y elektromotorjainak súlya 45-50 kg/darab.
Tesla Model 3, a ma kapható legjobb szolgáltatás kínálattal rendelkező villany-szedán(tehát nem egyterű, nem cross-over, stb.): 2,86 m – 4,69 m – 1,85 m – 1,44 m:
hosszú hatótáv, szimpla motoros, hátsó kerék hajtás, akkupakk 75 kWh:
1.730 kg
hosszú hatótáv, dupla motoros, össze-kerék hajtás, akkupakk 82 kWh:
1.847 kg
A pletykákkal ellentétben tehát még véletlenül sem 2,5 tonnásak a „kis” TESLA-k, a Model Y is csak a legmagasabb opció választása esetén éri el a 2.000 kg-ot.
Megint egy olyan téma következik, amelyik rettentően túl van lihegve, nem törődve a rideg valósággal, a statisztikai adatokkal. A lényeg a szenzáción, a felhajtáson, a hangulatkeltésen, a még eggyel több lájlkon van – minden más meg teljesen lényegtelen.
Nem igazán akarom hosszúra nyújtani, mert az alábbi kép – az Electrek-nek köszönhetően – igen beszédes és csak egy egészen minimális magyarázatot igényel.
A számok nyelvén
A tanulmány a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács (NTSB, Egyesült Állaok), a Közlekedési Statisztikai Hivatal (BTS, Egyesült Államok) adatait és a Recalls.gov kormányzati visszahívási weboldal statisztikai adatait gyűjtötte- és hasonlította össze.
215.000 belső égésű vs. 52 db elektromos tűzeset
Amint az összeállított autótűz adatokból is látható, a belső égésű motorokkal szerelt autók sokkal gyúlékonyabbak! Ki gondolta volna?
Ha ezekhez az autókhoz a hibrideket is hozzáadjuk – mivel ezekbe is kell üzemanyagot tankolni a működéshez -, akkor több, mint 215.000 tüzesetről beszélünk, szemben az teljesen elektromos járművek 52 darab tűzesetével.
A Nemzeti Tűzvédelmi Egyesület (NFPA, Egyesült Államok) legutóbbi jelentése szerint az USA-ban 2020-ban bekövetkezett 1,4 millió tűzeset 15%-át a járműtüzek okozták, és ezek a tüzek a halálesetek 18%-ához és a személyi sérülések 11%-ához járultak hozzá.
És mi a helyzet a teljesen elektromos (BEV) autókkal?
Október 17-én jelent meg Zách Dániel cikke a Telex-en az új Polestar 3-ról „Ultramodern és dög nehéz: saját csapdájában vergődik a jövő autója” címmel. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány észrevételt tenni, mert egy kicsit hiányosnak érzem a publikációt.
A cikk első bekezdésében azt olvashatjuk, hogy:
„francia Energia- és Környezetgazdálkodási Ügynökség (Agence de la transition écologique – ADEME), a héten zajló Párizsi Autószalon elé időzített cikkben hívja fel a figyelmet arra, hogy a jövő autói egyelőre dög nehezek, ami bizonyos esetekben kérdésessé teszi a környezetvédelemben betöltött szerepüket. Az elektromos autók tömege kategóriától és felépítéstől függően több száz kilóval haladja meg a benzines vagy dízelmotoros társaikét, aminek egyértelmű oka a hajtásukhoz használt lítiumion-akkumulátor.”
Nézzük részleteiben.
Amit még el kellett volna mondani:
– a jövő autói egyelőre dög nehezek – nem, nem azok, átlagban hozzák ugyanazt az össztömeget, mint az elmúlt 15-20 év ICE (azaz belső égésű motorral szerelt: benzines, hibrid és dízel) modelljei. Tapasztalatunk szerint a villanyautókat sokan szeretik a méretükhöz képest egy kategóriával alattuk található belső égésű motorral szerelt autó típusokhoz hasonlítani mind méretben, mind az össztömeg tekintetében.
– bizonyos esetekben kérdésessé teszi a környezetvédelemben betöltött szerepüket. – bizonyos esetekben talán, amúgy meg egyáltalán nem. Egy biztos: így is, úgy is csak árammal tölthetők fel az akkumulátorcsomagok és ezért az elektromos autóknak nincs szükségük:
sem motorolajra,
sem fosszilis üzemanyagra
a működésükhöz, azaz nem bocsátanak ki bizonyos esetekben a motorolajjal kevert üzemanyagük égéstermékét. Már ha a gyerták rendesen adnak szikrát és jó a keverési arány és tökéletes égés megy végre az égéstérben… Hmm, mennyi mindentől függ, hogy mit pufog ki az autó a cső végén?!
Az egyes villanyautó modellek között csak annyi a különbség, hogy hány tízezer megtett kilométert követően dolgozzák le az gyártásuk során megtermelt CO2-t: 27.000, vagy 78.000 km után – ez a nagy kérdés! És a Polestar már erre is adott egy megfejtést – igaz, kissé „pesszimistát”:
„Calculate everything as the researcher thinks that it would be fair and a Polestar 2 charged by renewable electricity would break even with ICE vehicles after 25,000 km (16,000 miles). If the EU electricity mix was considered, break-even would happen by 27,000 km (almost 17,000 miles), not 78,000 km (49,000 miles) as the report and Polestar said.”
klikk az illusztrációra a nagyobb nézethez
Hogyan történt ez? Az helyzet az, hogy az ellenpéldának hozott XC40 benzines CUV-nál a valósághoz képest kedvezőbb fogyasztással számoltak. Ha a valós közlekedési körülmények közötti fogyasztási értékeket veszik figyelembe, akkor a Polestar 2 már jóval korábban ledolgozza a az XC40-hez képest a gyártása során kibocsátott CO2-t.
Ami sokkal lényegesebb, mint az össztömeg:
Ennél sokkal fontosabb, hogy a villanyautók tölthetők részben, vagy kizárólag megújjuló energiaforrásból származó árammal. Míg a belső égésű motorral szerelt járművek (benzin, híbrid, dízel)nem működőképesek motorolaj és benzin, vagy gázolaj nélkül.
A villanyautó, még ha a „legkoszosabb” árammal is töltjük az akkumulátort, akkor is környezetbarátabb mint bármi, amibe fosszilis üzemanyagot kell tankolni.
Jó reggelt kívánok! És nem csak azért, mert nálunk még reggel van, amikor ezeket a sorokat írom, hanem azért is, mert szeretném, ha felébrednének azok, akik alvajárva élnek közöttünk.
Egy kommentre reagálunk. Amit ugyan nem nekünk írtak, de
hatalmas csacsiságokat írtak le benne, amelyekre
sokan – gondolkodás nélkül – helyeslően bólogatnak.
ÉBRESZTŐ!! Ne higgyjünk már el minden egyes szót, amelyet egy indulatos kommentben olvashatunk. Hol van a kritikus gondolkodás?! Hol vannak a tények?
Akkumulátorok, nyersanyagok
Állítás:
„Ezeket a fostartály elektromos autókat környezetbarátnak beállitani csak dedósoknak lehet. Fosszilis égetéssel áramot csinálunk. Litium Boliviából, Kobalt kongóbol. Kitermelni, kikötőbe szállitani, tankerrel Rotterdamba, kamionnal Gödre. Anyátok…..Mi ebben a környezetbarát????”
Cáfolatok, szépen sorban:
Az elektromos autó nem egy fostartály – legfeljebb nem tudsz róluk semmit sem. De ha szerinted mégis csak azok, akkor a belső égésű motorral működő autók vajon micsodák?
Segítek: vagy 15-ször akkora fostartályok, s velük együtt az olajkutak, finomítók, benzinkutak, autószerelő műhelyek az olajcserékkel, stb. szintén azok.
Nem a villanyautóval, vagy az akkutechnológiával van baj … hanem az emberrel.
Magyarországon pedig a korrupt és unintelligens Kormánnyal. Akiknek egyáltalán nincs zöld politikájuk. Mivel továbbra is ugyanúgy szeretnek a zavarosban halászni, mint tették azt egykori KISZ-tagként, vagy MSzMP-s elvtársként 1989 előtt. Attól, hogy kifordítja a köpönyegét, attól alatt még ugyanaz a velejéig romlott politikus marad. Ez van, erre szavazott a nép, ezeknek adtak hatalmat, ahelyett, hogy elzavarták volna őket 32 évvel ezelőtt…
De hát kinek mit intézett a kormánya, ugye?!
Amit a fenti Átlátszós videóban látsz, az magyar sajátosság. Valahogy Nevada-ban, Spark-ban nincsenek ilyen jellegű gondok… Hány alkalommal olvashattad, hogy problémák voltak a Tesla akkumulátor gyáraival? Az igazi tökönrúgás az volt, hogy az olaj- és gázfüggővé vált az emberiség. És ezt kiválóan kiszolgálja a korrupt magyar környezetvédelem-ellenes politikai elit. Az önkormányzat, a hatóság is tehetetlen? Vajon miért?
Akkumulátor gyáraktól függetlenül is azon voltak és vannak a Kormányban, hogy a lehető legtöbb földgázt és kőolajat vegye megy az MVM a oroszoktól, mindegy, hogy mennyi az ára, a lakosság fizesse meg – és ne napelemre költse a pénzt.
Új sorozatot indítunk, kisérleti jelleggel. Ezekben a cikkekben a tények mellett bőven lesz szarkazmus, csipkelődős humor, görbe tükör és nyílt őszinteség. Reméljük, hogy majd teccikérteni és teccikértékelni is.
NÉFK – Nemzeti Életbevágóan Fontos Kérdések
Mi lesz majd akkor, amikor mindenki egyszerre akar villanyautót tölteni?
Mi lesz majd akkor, ha az elektromos hálózat nem bírja majd a megnövekedett terhelést és leég?
Mi lesz majd akkor, ha sorban kell állni a villanyautó töltőknél?
Mi lesz majd akkor, ha a villanyáram a duplájára drágul?
Nem egyszer és nem először hallani ilyen és ehhez hasonló „fontos” kérdéseket a villanyautózással kapcsolatban. Nagyon kedves, hogy a benzin és gázolaj vérű autósok olyan dolgok miatt aggódnak, ami talán soha, talán majd csak évek, évtizedek múlva következnek majd be, ha egyáltalán…
Mert most, amikor még egy-egy lokálisan korlátlan mennyiségű CO2-t és NOx-t eregető nem-villanyautós évekre, talán 1 évtizednyire van attól, hogy legalább egy új hibridet vegyen, nem hgoy villanyautót, olyan események miatt aggódik, amelyek egyáltalán nem befolyásolják az életét.
Miért? Mert ért hozzá. Biztos. Hogy ért hozzá. Valójába persze fogalma sincs, tapasztalata nincs, kíváncsisága sincs, hogy utána olvasson a tényeknek, adatoknak, vagy netán kipróbálja (egyszer végre), de véleménye az van. És hát ahogy látjuk, halljuk, olvassuk, ezt nem képesek magukban tartani, legyen szó akár mekkora ostobaságról.